Kinga panaszkodik: Fél éve jöttem vissza a kisfiam mellől, azt hittem ugyan ott tudom folytatni, mint ahol abbahagytam, de nem megy. Minden megváltozott az otthon töltött két év alatt. A teljesítményem a béka fenekénél van. Hiába erőlködöm, nem tudok visszatalálni régi önmagamhoz.

15 évvel ezelőtt ilyesmit csak 6-8 évig gyesen lévő nőktől lehetett hallani. Most pedig elég 2 év és már azt érzik a visszatérő anyukák, hogy egy teljesen más, számukra ismeretlen körülmények fogadják őket a munkahelyeken. A gyorsuló világ ezt is magával hozta, harmadára-negyedére rövidült le az az idő, ami alatt a körülmények, a piaci igények teljesen megváltoznak. Ezekhez való alkalmazkodás, még a folyamatosan dolgozók számára is komoly kihívás.

Coachingot tartok, több vállalat munkatársai számára, ennek keretében foglalkozom Kingával, aki szipogva folytatja. Mindenki elégedetlen velem, és én magam is az vagyok. Nem tudom mi történt körülöttem, mi történt velem? Mielőtt elmentem szülni én voltam a legjobb üzletkötő.

A beszélgetés során a kérdéseimre adott válaszain keresztül tárjuk fel mi is történt vele, miben különbözik a korábbi helyzete a mostanitól.

Kiderül, hogy az a feladatkör, amit ellát olyan magas fokú koncentrációt, kreativitást, problémamegoldást kíván, amelynek sikeres végzéséhez teljes ember szükséges, és ki kell zárni minden egyéb figyelem elterelő eseményt a munkanapjaiból.

Kinga kisfia megszületése előtt csaknem 100 %-ban a munkájának élt. Reggel már az otthoni készülődés közben végig gondolta: Mik lesznek a nap fő feladatai? Milyen munkarészeket hagyott az előzőnap félben? Melyiket miképpen fogja folytatni? Kikkel kell beszélnie, és mit fog mondani? Általában munkaidő kezdete előtt legalább félórával már bent volt, és a számítógépe mellett ült. Átfutotta a korábbi levelezéseit és tovább készült a napra. 8 órától pedig elkezdte hívni a külföldi partnereit. Délután mielőtt befejezte volna a napját, még egyszer átellenőrizte az aznapi dolgait, és átgondolta a következő napra áthúzódó befejezetlen ügyeket. Megtehette, ezután már csak a pihenés, regenerálódás jött. Egy kis sport a közeli edzőteremben, majd dumcsizás egy pohár bor mellett a barátokkal. Tökéletes élet, de harmincon túl már kezdett hiányozni egy saját gyerek, ezért úgy gondolták a barátjával, hogy családot alapítanak. Biztosra mentek, már terhes volt, amikor az esküvőt tartották. Végig dolgozott a terhessége alatt, és már akkor eldöntötte, hogy maximum 2 évet marad otthon. A cégnél is ürültek terveinek, hogy csak két évet kell nélkülözniük a kiváló kollégát.

Kingának megszületett a kisfia és még nem töltötte be a második évét, amikor elkezdte intézni a bölcsődét és a munkahelyére is bement, hogy most már visszajönne 4 órásra.

Elkezdett újra dolgozni. A reggelek a kicsi felébresztéséről, felöltöztetéséről, nyűgösségének csillapításáról szólnak. Sírva érnek be a bölcsődébe és ez már így megy fél éve. A kicsi kapaszkodik Kingába, aki nehezen tudja lehámozni magáról, amikor el akar szakadni tőle. Zaklatottan indul mind a kettejük napja. Amikor beér a munkahelyére, kell fél óra, hogy megnyugodjon és az ottani feladataira képes legyen áthangolódni. Délben már készülődik, siet, viszi haza a kisfiát. Amíg a kicsi délután alszik, előveszi a laptopját és igyekszik lezárni a délelőtt elkezdett üzletkötéseket. Az ügyfelei nem tudják, hogy ő már otthon van, 4-5 óráig telefonon is hívják.

Kinga délutánjai feszültségekkel terhesek, nem mindig jók a reakciói, sokat hibázik. Anyának lenni és üzleteket is kötni. Két szerep, aminek meg akar felelni, de nem tud, ezt ő is érzi. 5 óra után érkezik haza a férje, aki egy kimerült feleséget talál otthon. Már volt közöttük emiatt összezördülés.

Kingának felajánlottak egy nyugodtabb, egyszerűbb feladatokat tartalmazó munkakört, mert a cégvezetés elégedetlen a jelenlegi produkciójával, de ő ezt visszautasította, mert úgy gondolja, komoly visszalépés lenne a karrierjében.

Gyakran találkozom hasonló esetekkel, amikor valaki mindenhol maximális teljesítményt akar nyújtani, de nem látja, hogy egy fenékkel több lovat megülni nem lehet. Ezért legtöbbször minden szerepében alul teljesít. El kell dönteni, melyik szerep a legfontosabb, melyikben lehet külső segítséget igénybe venni, még azelőtt, mielőtt a jelenlegi helyzet tovább súlyosbodna.

Az utóbbi néhány évben megháromszorozódott a cégektől azzal az indokkal távozók száma, hogy a munkahely elvárásait nem tudják összeegyeztetni magánéleti, családi kötelezettségeikkel.

Ezzel szemben munkatársat kereső pályázati kiírások jelentős részében találkozunk a családbarát munkahely megjelölésével. Mit is jelent ez a szó a valóságban, mire számíthat az ilyen céghez jelentkező álláskereső?

Legtöbb cégvezető kérdésemre elmondja, hogy munkatársaik számára a cafetéria keretein belül biztosítanak SZÉP kártyát, a családos kollégáknak nem rendelnek el kötelezően túlórát, illetve a női dolgozóktól csak a törvényben előírt munkaórai jelenlétet várják el, ezentúl pedig tolerálják, ha a kisgyermekes anyuka éppen valami miatt reggel betelefonál, hogy nem tud bejönni dolgozni, vagy később ér be, esetleg korábban el szeretne menni.

A témához kapcsolódóan azok közül az esetek közül írok le néhányat, amelyekkel az utolsó 3 évben találkoztam.

Gábor elismert területi képviselő volt a cégnél, több éve kiemelkedő forgalmat generált az ügyfélkörénél. Erkölcsileg és anyagilag is megbecsülték, amit ő is érzett. A problémák azután kezdődtek, hogy feleségül vett egy másik cégnél hasonló munkakörben dolgozó kolléganőt, akivel egy szakmai kiállításon ismerkedett meg. A házasságkötés után rövidesen megszületett a gyermekük, nem akartak sokat várni a babával, mert ő 42, a felesége pedig 38 éves volt. Jól ismertem Gábort, több képzésemen is részt vett. Egy ideje rendkívül feszült volt, ezért a főnöke lehetőséget teremtett neki, egy coachingra. Ezt megelőzően velem is beszélt, kérte próbáljam kideríteni az okát, és segítsek neki a csökkenő teljesítménye helyreállításában.

A beszélgetésünk alkalmával Gábor elmondta, hogy a felesége nagyon nehezen viseli a 2 hónapos kisfiúkkal való otthonlétet. Korábban key account manager volt egy multicégnél, dinamikus személyiség, és most teljesen kikészült a bezártságban. Az egyik délelőtt felhívta őt a munkahelyen, hogy azonnal jöjjön haza, mert a gyereksírástól annyira kivan, hogy ő elássa a gyereket. Minden nap történik valami otthon, ami nem hagyja Gábort a munkájára koncentrálni. Gábor mérnöki végzettséggel végül egy másik cégnél raktáros munkakörben helyezkedett el, ahol ugyan kevesebbet keres, de kisebb felelősség hárul rá.

Péternek az édesapjával közös cége van, két éve feleségül vette az asszisztensét. A korábban könnyen alkalmazkodó, toleráns kolléganőből, feleségként egy hisztérika lett. Megszületett a gyermekük, és amikor Péter nem ér haza a fürdetési időre, óriási patáliát rendez. Azzal érvel, hogy mind a kettőjüknek egyformán részt kell venni a gyermeknevelésben. Ez úgy került szóba közöttünk, hogy Péter egy vállalati képzés részleteinek megbeszélésére jött délután 5 órára iskolánkba, ami fél hétig tartott. 6 óra után megszólalt a telefonja, és ő megszakítva a megbeszélést kínos magyarázkodásba kezdett. Ezután ez, 10 percenként ismétlődött.

Az elmúlt félév alatt három olyan esetem volt, amikor férfiak mondtak fel a munkahelyükön azzal az indokkal, hogy a család nem bírja el azt a terhelést, amit a munkahely ró rájuk.

Dénes, 21 évesként vette feleségül évfolyamtársát, mert terhes lett és úgy döntöttek, hogy összeházasodnak. Felesége levelezőn folytatta az egyetemet, ő pedig elhelyezkedett egy 3 műszakos munkakörben. Röviddel a gyermek megszületése után kérte, hogy tegyék át olyan területre, ahol csak nappali munkavégzés van. Szerencséje volt, egy csoportvezetői munkakört ajánlottak fel neki. A nehézségek akkor kezdődtek, amikor egy hónapon belül harmadszor telefonált be reggel, hogy nem tud bejönni, mert a kislánya megbetegedett. Miután az osztályvezető leült vele beszélgetni, és elmondta, hogy milyen fontos a munkája és számítanak a folyamatos jelenlétére, úgy döntött, hogy felmond, mert nem tudja a munkahely valamint az otthon elvárásait egyszerre teljesíteni.

László külföldről jött haza, megnősült és megszületett a gyermekük. Vezetői munkakörben helyezkedett el. Mivel beosztottjai folyamatos műszakban dolgoztak, ezért előfordult, hogy ha valami váratlan esemény történt, akkor egy-két órára szombaton vagy vasárnap is be kellett mennie intézkedni. Ebből otthon folyamatos konfliktusa lett, végül úgy döntött, hogy felmond és nyugodtabb munkahely után néz.

Attila saját szolgáltató cégét fejleszti, 8 éves a cég, éves forgalma megközelíti a kétmilliárd forintot. Az alkalmazottai száma folyamatosan emelkedik, már közel 50 főt foglalkoztat. Felesége besokalt abból, hogy a férje több időt tölt a cége építésével, mint a négy kicsi gyermeke nevelésével. Ő is létrehozott egy céget és közölte a férjével, hogy most már egyenlő jogaik és kötelezettségeik vannak. Attilát az utóbbi évben hetente csak néhány órát látják az alkalmazottai. Otthonról kontrollálja a munkájukat. Telefonon adja ki az utasításokat, és kéri számon a teljesítést. A vezetői arról panaszkodnak, hogy a  telefonos konzultációk esetén gyakran gyerekzsivajt hallanak a háttérbe, és úgy érzik, a főnök csak felteszi a kérdéseit, de a válaszaikra már nem is figyel.

A fenti példák azt mutatják, hogy a családon belüli egyenlő munka- és tehermegosztásra a cégeknek is fel kell készülni és ugyanazokat a kedvezményeket kell biztosítaniuk a kisgyermekes férfiaknak, mint a nőknek. Mert, ha nincs kéznél egy nagyszülő, vagy bébiszitter, akkor a feleségek elvárják, hogy a férjeik ugyanolyan arányban vegyék ki a részüket az otthoni feladatokból, mint ők.

„Az érdek kapcsolatok mindig tartósabbak, mint az érzelmi töltésű kapcsolatok, szövődjön az  barátság, házasság, munka, vagy üzlet területén.” - írja Sheena Iyengar a Stanford Egyetem tudományos kutatója, aki a világ legismertebb döntéshozatali szakértője. A Választás művészete (HVG Könyvkiadó 2010.) című könyvében részletesen elemzi a  különböző kultúrákban élő emberek döntéshozatali szokásait. Álláspontját a világ több kultúrájában működő egyetemek  (Amerikai Egyesült Államok, Nyugat - és Kelet Európa, India, Japán, Kína, Ausztrália) munkatársai által végzett, közös kutatóprojekt eredményeivel is alátámasztja.

Az érzelmek szubjektívak, és mulandóak ezért, ha egy döntés meghozatalakor kizárólag az érzelmeinkre hagyatkozunk, nagy kockázatot vállalunk. Ha az összekapcsolódást előidéző  érzelmek elmúlnak, netalán tán az ellenkezőjére változnak, nincs mi indokolja a további együttműködést, sőt a negatív érzelmek szétfeszítik az együvé tartozást.

Sheena Iyengar a gazdasági döntéseken túl, könyvében kitér a házassági döntésekre is. Az európai és amerikai házasságok gyakori felbomlásának okát, az érzelmi inditatás kizárólagosságára vezeti vissza. Ebben a kultúrában a házasságok túlnyomó részt érzelmi alapon kötetnek, működnek és bomlanak fel.

Ezek szerint kultúránkban életünk legfontosabb magánéleti döntéseit, szinte kizárólag érzelmi motivációk alapján hozzuk meg.

Ezzel szemben a távolkeleti országokban élő emberek házasságkötése és együttélése racionális érdekeken alapszik. Itt a mai modern világban is a házasságok legnagyobb hányada, továbbra is kommendálás útján köttetik meg. Például: Kínában és Indiában a szülők egyeznek meg egymással, még az előtt mielőtt a házasságra lépő felek megismernék egymást. Japánban pedig amióta a fiatal nők is munkát vállalnak, természetesnek számít, hogy a munkahelyi főnök dönti el, hogy kik lesznek összeillő párok a fiatal beosztottjai közül. Javaslata pedig a legnagyobb megtiszteltetésnek számít, ami két fiatalt érhet, és eszükbe sincs visszautasítani, és mást választani az érintetteknek.

Iyengar professzor asszony saját példájával is védelmébe veszi az érdekeken alapuló házastársi szövetséget. Indiából származó szülők gyermekeként született Torontóban. Szülei az anyaországbeli szokásoknak megfelelően, korábbi ismeretség és szerelem nélkül léptek házasságra. Szövetségüket folyamatosan erősen tartotta a közös cél, a házasságban kialakult szereposztás, és ebből következő feladat leosztás, ami kiegészítette egymást. Együttműködésükre a legnehezebb élethelyzetekben is a „közösen, egymást segítve könnyebb megoldani” gondolkodásmód volt a jellemző. A professzor asszony véleménye szerin az érdekházasságokban is megjelenik az egymás iránti szeretet, elköteleződés, szexualitás, de ennek nem feltétele a szerelem.

Visszatérve a saját kultúránkra, a szerelem alapú házasságok akkor tudnak hosszútávon is funkcionálni, ha a házastársak között kialakul az érdekszövetség és idővel a mulandó szerelem helyébe, egymás kölcsönös megbecsülése lép. Ha a házasságban gyermekek is vannak, akkor az összetartó érdekek között ott van a gyerekek nevelésének közös feladata, a gyerekek érdekeinek saját érdekké alakításának képessége. Minél inkább individuális szemléletű egy társadalom, a benne élőknek annál nehezebb az egyéni érdekeket közösségi érdekké átalakítani, vagyis a család mint közösség érdekeit a tagjai egyéni érdeke elé helyezni.  

A családalapítás és az első gyermek vállalás ideje az értelmiségiek körében drasztikusan kitolódott. Amíg 1990-ig ez a diplomás nők és a férfiak többségének esetében 20-és 30 éves életkor közé esett, 1990-2000 közötti időszakban áttevődött a 30-40 év közötti életszakaszra, és 2000 utáni trendek azt mutatják, hogy egyre több pár a 30-as évei végén, 40-es évei elején vállalja az első gyermeket.

Felsőfokú végzettségű 25 és 35 év közötti diplomásoknak tartottam képzést, amikor felmerült a tartós párkapcsolat és az utódok igénye, a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtési lehetősége. A beszélgetés során jól érzékelhető volt a témához kapcsolódó félelem, és bizonytalanság minden hallgatómnál.

Ki, és hogyan adhatná meg ezeknek a fiataloknak azt a magabiztosságot, amely a családalapításhoz szükséges? 30-40 ével ezelőtt, ha két egyetemista fiatal egymásba szertett legtöbbször összeházasodtak, és az ilyen diák házaspároknál rövidesen megérkezett az első gyermek is. Az egyetemi kollégiumok egy részében külön szobát biztosítottak számukra. A tanulás mellet ezek a párok képesek voltak gyereknevelésre, barátságok ápolására. Szűkös anyagi helyzetük enyhítésére, alkalmi munka vállalással még valamilyen jövedelem kiegészítésre is szert tettek. Ez már a múlt, joggal mondja mindenki.

A fiatalok párkapcsolati bizonytalanságának egyik forrása az egzisztenciális helyzetből fakad, mert ma már nincsenek nyugdíjas állások. Egyetlen egy fiatal sem lehet biztos abban, hogy a ragyogó karrier lehetőséget mutató munkahelyén, meddig tartanak igényt rá. Még, ha van is munkahelye, nap mint nap jutnak el hozzá azok a hírek, amelyek arról számolnak be, hogy baráti, ismeretségi körében ki lett hirtelen munkanélküli.

Adrienn 40 éves 9 éves kisfiát neveli. 1 évvel ezelőtt vált el. Arról beszél, hogy a házasságában az volt a legnehezebb időszak, amikor a férje 2 alkalommal is közel egy évig munkanélküli volt. A szűkös anyagi helyzetükön túl, még külön energiát vett el a férje állandó feszült hangulatának kezelése is.

Az egzisztenciális bizonytalanság azonban csak ez egyik probléma, a családalapítás és karrier összehangolása esetén. A késői család alapításhoz egyéb tényezők is hozzájárulnak. Fiatalon a tudatlanság bátorságával kezdünk bele dolgokba, és a hiányzó élettapasztalatot, merészséggel, dinamikával, rugalmassággal, kreatív helyzetmegoldásokkal pótoljuk. Az életkor előrehaladtával egyre óvatosabbakká válunk, és több kockázati tényezővel számolunk. Természetesen ez megfontoltabbá teszi az embert, és egy-egy új helyzetkezelése során, számtalan szempontot vizsgál. A tanulással eltöltött évek látásmód szélesedést is eredményeznek, ami szintén növeli a nagyhorderejű döntések mérlegelési szempontrendszerét.

 Szilvia most veszi át szülei 200 főt foglalkoztató vállalkozásának irányítását. 40 éves és egy 6 éves gyermeke van. Arról beszél, hogy 33 évesen ment férjhez. Egy tanfolyamon ismerkedett meg a tőle 8 évvel idősebb párjával. Egyikük sem volt szerelmes a másikba, értelmes emberekként megbeszélték egymással a házasságot mint lehetőséget és döntöttek. Évek óta szeretne még egy gyereket, hogy legyen testvére a kisfiának, de mindig valami fontosabb dolog közbejön.

A harmincas éveik végén, negyvenes éveik elején összeházasodott párok, - ha egyáltalán összeházasodnak és családot alapítanak, - a gyerekneveléssel kapcsolatban már semmit sem tudnak olyan könnyedén venni, mint huszonéves szülőtársaik. Az óvoda, az iskola választás hatalmas információ mennyiség begyűjtése után történik. A gyerekeknek biztosítani akarják a fejlődéséhez szükséges plusz lehetőségeket, ezért különféle foglalkozásokra viszik még az iskola után őket. Ha a házaspár valamelyike nem kötetlen munkaidőben dolgozik, vagy nincs a kéznél egy jó erőben lévő nagyszülő, ez rendkívüli logisztikai feladatok elé állítja a gyermekét nevelő párt. Nem csoda, hogy egy gyerek nevelésén túl ritkán jut többre energia. A helyzetet az is nehezíti, hogy az első és egyedüli gyerekeknél, még minden élethelyzet új, nincs korábbi tapasztalat és rutin, ami a 30 életéven túl egyre nagyobb erőfeszítésekkel oldható meg. A kisgyermeknél bekövetkező menetrendszerű gyermekbetegségek pánikfélelmet váltanak ki a szülőkből, és az egész család össze fog a helyzet kezelésére.

Kinga 36 évesen szülte kisfiát. A családi vállalkozásban nőtt fel. Amikor a megérkezett a trónörökös, szülei minden lehetséges kényelmet biztosítottak a számára. Már az első apró gyermekbetegség ami a kicsinél jelentkezet komoly riadalmat váltott ki, a férje, a nagyapa és a nagymama is munkaidejének jelentős részében azzal foglalkozott, hogy az otthon lévő Kingát és a náthás Danikát kiszolgálják.

A bizonytalanság nem csak a gyermek vállalás, területén érzékelhető a fiataloknál. Gyakran találkozunk a teljes mértékű elköteleződéstől való félelemmel is. Megszületnek a gyermekek, de a pár csak élettársi szövetségben van még jó ideig egymással. Klienseim között több párnál láttam az esküvői fotókon, hogy a koszorús lányok és fiúk az ő gyermekeik voltak.