Az utóbbi 3 hónapban két közeli ismerősöm kapott kórházi fertőzést, sajnos az egyik már nem él, a másik pedig küzd az egészségéért. Mind a ketten a sebészi gyakorlatban rutinnak számító műtéten estek keresztül, a műtét sikerült, de valami legyőzhetetlen fertőzés áldozataivá váltak.

A legfrissebb statisztikai adatok szerint, az elmúlt néhány évben hazánkban többen haltak meg kórházi fertőzésben, mint közlekedési balesetben.

Édesanyám koránál és egészségi állapotánál fogva az utóbbi években többször volt különböző kórházakban. Legutóbb 2016 tavaszán és őszén két térdműtéten esett keresztül. A műtéttel, és az azt követő rehabilitációval együtt, több mint 15 hetet töltött kórházban. Ennek kapcsán látogatóként és „önkéntes ápolóként” magam is meggyőződhettem a hazai egészségügyben uralkodó higiénés állapotokról.

Az első ami szembetűnt, hogy az orvosok a vizit alkalmával kézmosás nélkül érintkeznek egymás után a betegekkel. De nem csak a vizit során marad el a kézmosás, a kórházi kezelést megelőző és az azt követő ambuláns vizsgálatok esetén is úgy váltották egymást a berendelt betegek, hogy az orvosok jelentős része nem tartotta szükségesnek a kézmosást, ugyan akkor megfogta, megtapogatta a beteg testrészt. A kézmosás, vagy gumikesztyű használat ezek szerint nincs előírva, az orvos maga dönti el, hogy él-e vele vagy sem?

A kórházak tisztántartásáról külön e célra szakosodott takarítócégek gondoskodnak. Akik pályázat és körültekintő kiválasztási procedúrán keresztül nyerik el egy-egy intézmény megbízását. Ennek ellenére takarítási szaktudásuk komoly kívánnivalót hagy maga után. Kérdés, hogy minek alapján dönt az igazgatóság, amikor kiválasztja a számára legmegfelelőbbet?

Kívülről úgy tűnik az egész rendszer kaotikus, a takarítást végző személyzet vezetői nincsenek jelen a munkavégzés helyszínén, így nincs aki ellenőrizze, új munkába állók esetén betanítsa az alkalmazottakat. Az osztályos főorvos vagy főnővér nem utasíthatja a takarító személyzetet, azok független, párhuzamos szervezeti egységet képeznek. A kórháznak nem munkavállalói,ott csupán szolgáltatást nyújtanak. Így fordulhat elő, hogy ha valamit mégis csak kérnek tőlük, egyszerűen azt kapják válaszul, hogy „ nem az én dolgom, ez nincs benne a feladatkörömbe, vagy szóljon a főnökömnek”, aki persze az osztályos dolgozók számára legtöbbször nevenincs ember és elérhetetlen.

Amit nap mint nap tapasztaltam: ha egy beteg eltávozott jöttek a nővérek ágyat húzni. Lecserélték a lepedőt, a párna és paplanhuzatot, majd egy aerosoles palackból körülbelül másfél méter magasságból fertőtlenítőszerrel lespriccelték az ágyat és a mellette álló éjjeliszekrényt. A szerrel nem spóroltak, a szomszédos ágyon fekvő betegekre is jutott a permetből. Majd távoztak, a kórteremben pedig ott maradtak a fertőtlenítő permettől trüsszögő és köhécselő betegek. Sem az éjjeliszekrényt, sem az ágyat előtte nem tisztították át. Az ágyak kerekeinek fém foglalatainál több éves, kérgesre keményedett szösz-mösz és por lerakodás képződött.

A három ágyas kórteremhez tartozó fürdőszoba is siralmas állapotban volt, pedig látszott rajta, hogy csak néhány éve készült. A WC bűzelzáró része a tisztítás hiányában teljesen fekete volt, az ajtót nem lehetett a kórterem felé nyitva tartani mert dőlt befelé a szennyszag. A fürdőszobában lévő betegfürdetést segítő kerekes segédeszközök ragadtak a kosztól, ezért látszott rajtuk, hogy hosszú ideje senki sem használja, riasztó állapotuk miatt. Pedig nagyon okos, ügyes kis berendezések voltak. Valószínű igen drága beszerzési áron kerültek a kórházba, de tisztántartás hiányában rövid időn belül hasznavehetetlenné váltak.

A takarító személyzet minden nap - beleértve hétvégét is - két alkalommal megjelent a kórtermi szemeteseket üríteni. De hogy a munkaszervezéssel komoly gondok vannak, az abból is látszott, hogy 5 percen belül 3 ember jött ugyan azt a szemetes tartályt kiüríteni. A betegek ilyenkor kedvesen közölték az újonnan érkezővel, hogy az előbb már kiürítették.

Érdekes módszerrel történt a padló mosás is. Erre hétköznaponként egyszer került sor, hétvégén kimaradt. Egy vödörvízbe valamilyen fertőtlenítő szert öntöttek és a nyeles felmosóval bőségesen átvizezték a padlót, amit aztán ott hagytak megszáradni. Amikor a betegek szóvá tették, hogy tóval áll a víz a kórteremben, azt felelték, hogy ez az előírás. A vizezést nem előzte meg söprés vagy bármilyen portalanítás, ezért a kosz az ágyak alatt és a sarokban vastag lerakódást képezett.

Egyik alkalommal, szombaton délután édesanyámnál, a sebből kivezetett váladék tartálya felborult, és tartalmának egy része kiömlött. Ez hétfőig a padlóra száradt, és az előzőekben leírt módon lett „fertőtlenítve” de nem felmosva. Sajnos ugyan ez történt akkor is, amikor esetenként vizelet vagy más szennyeződés került a padlóra.

Amikor a higiénés állapotokat jeleztük a főnővérnek, - már csak azért is mert a rehabilitáció alatt a szobáért az OTP egészségpénztári tagságom finanszírozásával felárat fizettünk – ő hálásan megköszönte, hogy jeleztük a problémát, és megígérte, hogy intézkedik. Sajnos ezt követően változást nem észleltünk. A hűtőszekrényben az előzőbeteg ételének foltjait, a mosdó fölötti tükrön lévő maszatokat néhány nap elteltével énnekem kellett letisztítani.

A takarító személyzet továbbra is csak a szemetes ürítését és a padló vizezéses fertőtlenítését tekintette feladatának.

Véleményem szerint a kórházi higiénia nem pénzkérdés, a rendszer működésének a hibája, ami nélkülözi a jó munkaszervezést és a következetes, rendszeres ellenőrzést.

Ha a szállodaipar gyakorlatát nézzük, ott az egyes területek tisztántartására külön technológiai leírások vannak, amelynek része, hogy mit, mivel, milyen sorrendben és hogyan kell takarítani. Erre a csoportvezetője - aki maga is végez takarítási feladatot, csak alacsonyabb szobaszámot kell teljesítenie – minden új belépőt betanít, és elkészülés után minden egyes helyiséget ellenőriz.

Megdöbbentő volt látni, hogy a drága berendezési tárgyak, betegellátási segédeszközök a karban- és tisztán tartás hiányában hogyan mennek idő előtt tönkre, és hogyan lehet a kórház a fertőzések melegágya.