Nehéz elfogadni, hogy békeidőkben mindenki a saját sorsának a kovácsa, és nem okolhatunk másokat balsorsunk miatt. Természetes „énvédelmi” mechanizmus amikor valaki felmenti magát a felelősség alól, de ennek a hátránya, hogy ezután is mindent ugyan-úgy fog csinálni mint eddig.

Az erős szociálisháló, a jóléti-társadalmak és a volt szocialista országok gondoskodó magatartása rendkívül humánus, de számtalan pozitívuma mellett van negatív hatása is. Ezekben a társadalmakban az emberek nagyobb hányada leszokik, vagy hozzá sem szokik az öngondoskodásról, saját maguk biztonságának megteremtéséről. Tehetik ezt azért, mert ennek feladatát, és felelősségét átvette tőlük az állam. A jóléti társadalmak addig képesek ezt a rendszert fenntartani amíg pörögött a gazdaság, és az államnak könnyen jönnek a bevételei. Az állami bevétel jelenős hányadát az adók képezik, és ebből tud vissza osztani, és fedezni az oktatás, a nyugdíj, az egészségügy, a kultúra, az államigazgatás, és a rendért és védelemért felelős fegyveres testületek költségeit.

A rendszer kitermeli az adózatlan jövedelemszerzés legkülönbözőbb formáit. Az emberek elkezdenek ügyeskedni, és okosban megoldani amit csak lehet. Akik az elosztásokban részt vehetnek, ők korrumpálhatóvá válnak, megnő a bejelentetlen munkavállalások, túlóráztatások száma, az egészségügyi szolgáltatások egy részéhez külön fizetés ellenében lehet hozzájutni.

Az ügyeskedés, még ha meg is oldunk vele bizonyos helyzeteket, nem jelent öngondoskodást, mert jellemzője, hogy:

•          alkalom szerű,
•          bizonytalan,
•          törvénytelen,
•          nem tervezhető,
•          az adott helyzethez kötött,
•          egyéni felelősséget nélkülöz,
•          kockázatos.

Érdekessége azonban, hogy az ezt az utat választók, sikerélményként élik meg az így elért eredményeiket, és saját vállveregetéssel jutalmazzák önmagukat. Egy izgalmas játéknak lesznek részesei, ami könnyen szenvedéllyé válhat, és akkor is űzik amikor már nincs gazdasági kényszer erre.

Persze nehéz elfogadni, hogy minden 7 bő esztendőt 7 szűk esztendő követ, és a bőség időszaka a takarékosság időszaka kellene, hogy legyen. Ilyenkor kell felhalmozni, félrerakni, hogy legyen mihez nyúlni a szűk esztendők alatt. Különösen nehéz ez akkor, amikor egy társadalom népességének jelentős része felnőttkorában is gyerekként van kezelve, mert az állam gondoskodik róla, és ennek felelősségét magára vállalja. Mind ez rendkívül humánus, de hosszútávon nem biztos, hogy hasznos az egyén szempontjából, hiszen saját sorsának irányítására való képességei nem tudnak kifejlődni.