Az utolsó néhány évben a versenyszféra területén az ügyfélszolgálat munkatársainak kiemelkedő szerepük lett a vállalat forgalmának generálásában az újbóli eladások növelésében. Az ő feladatuk, a cég legértékesebb vagyonának - az ügyfél vagy vevőállomány - gondozása. Ehhez legtöbbször az alábbi feladatok tartoznak

• tájékoztatás,
• panaszkezelés,
• problémamegoldás,
• garanciális ügyek intézése,
• új igények felderítése és kielégítése,
• az együttműködés fenntartása,
• hibák kijavítása,
• a vevő hűségének növelése,
• újabb vásárlások generálása.

Nagyon sok vállalatnál korábban úgy gondolták, hogy az ügyfélszolgálat az egy szükséges rossz a szervezet egységei között, akinek a feladata a hárítás, és az ügyfelek távoltartása a cég többi munkatársától, hogy azok nyugodtan végezhessék feladataikat. Eben a felfogásban, az ügyfélszolgálat akkor látta el jól a feladatát, ha észrevétlenül dolgozott, és nem terhelte problémákkal a többi szervezeti egységet.

A túltelített piaci körülmények között, élesedő versenyhelyzetben, a meglévő ügyfelek értéke megnövekedet, hiszen új vevőt szerezni ma már legtöbbször csak úgy lehet, ha elcsábítjuk a konkurenciától. Ez pedig egyre nehezebb, mert a versenytársaink is tisztában vannak ügyfeleik értékével, és mindent megtesznek, hogy lojalitásukat megőrizzék.

A szerepkör megerősödéséhez, az is hozzájárult, hogy a legtöbb műszaki termékeket értékesítő és szervízelő cég, e két részlege között a nyereségtermelés aránya megfordítódott. Míg korábban a profit nagyobb hányadát az értékesítés hozta, ma már a követő szolgáltatásoké lett a főszerep. A partner cégeik új eszközbeszerzése - a gazdasági válság kijózanító takarékossági szemléletét követően - lecsökkent, és csere helyett inkább a műszaki berendezéseik rendszeres karbantartását állaguk megóvását választják.

A versenyszférától nagyban különbözik az állami intézmények, hivatalok ügyfélszolgálati munkája. Itt az ellátás kötelező, az állampolgár ritkán választhat más „szolgáltatót”. Ugyan akkor szavazatával kifejezheti elégedettségét, vagy elégedetlenségét az ellátás mértékével, körülményével és a bánásmóddal kapcsolatban. Ezért az ügyfélszolgálati munkának az állampolgárok körében hangulatteremtő hatása van.

Sokan tévesen úgy gondolják, hogy az ügyfélszolgálat kizárólag ügyfélszolgálati irodában, telefonos vagy személyes ügyfélszolgálati referensek közreműködésével valósul meg. A professzionális ügyfélkezelés, ennél azonban lényegesen tágabban értendő. Ügyfélszolgálat minden olyan tevékenység, amit egy vállalat vagy szervezet külső partnereinek végez, és eközben kapcsolatba kerül velük.

Ilyen lehet például:

• vevőszolgálat,
• recepció szolgálat,
• a rendelés felvétel,
• a rendelés visszaigazolás,
• a teljesítéshez köthető tájékoztatás,
• a teljesítés, ha az az ügyfél telephelyén, lakásán, vagy bárhol az ő jelenlétében valósul meg,
• a logisztika,
• az ügyfélbevonásával, együttműködésével megvalósuló projekt munkák,
• az ügyfél megrendeléséhez kötődő termékfejlesztés, gyártás,
• a panasz- és reklamációs ügyek kivizsgálása, és intézése,
• a személyes szolgáltatások (orvos, ügyvéd, fodrász) kliens, vendég és ügyfél kapcsolata,
• a közszférában az állampolgárok adójából finanszírozott szolgáltatások (igazság szolgáltatás,    betegellátás, oktatás).

A felsorolásban szereplő teendőket legtöbbször nem ügyfélszolgálatos munkatársak látják el, mégis ügyfélszolgálati tevékenység valamennyi. A feladatokat teljesítőknek szakmai hozzáértésük mellett, képesnek kell lenniük, a megfelelő ügyfél kommunikációra, az együttműködés elérésére és fenntartására, az ügyfél igényeinek a megértésére, a konfliktus helyzetek kezelésére, az ügyfél lojalitásának erősítésére.

Egy szervezet akkor tudja megőrizni, és folyamatosan növelni ügyfelei számát, ha valamennyi munkatársa ügyfélközpontú szemlélettel és magatartással rendelkezik. Ehhez a szemlélethez el kell tudni fogadni, hogy a fizetést közvetett úton az ügyfelektől kapjuk, és addig van munkahelyünk és feladatunk amíg van kinek és kiért dolgoznunk. 

Nehéz elfogadni, hogy békeidőkben mindenki a saját sorsának a kovácsa, és nem okolhatunk másokat balsorsunk miatt. Természetes „énvédelmi” mechanizmus amikor valaki felmenti magát a felelősség alól, de ennek a hátránya, hogy ezután is mindent ugyan-úgy fog csinálni mint eddig.

Az erős szociálisháló, a jóléti-társadalmak és a volt szocialista országok gondoskodó magatartása rendkívül humánus, de számtalan pozitívuma mellett van negatív hatása is. Ezekben a társadalmakban az emberek nagyobb hányada leszokik, vagy hozzá sem szokik az öngondoskodásról, saját maguk biztonságának megteremtéséről. Tehetik ezt azért, mert ennek feladatát, és felelősségét átvette tőlük az állam. A jóléti társadalmak addig képesek ezt a rendszert fenntartani amíg pörögött a gazdaság, és az államnak könnyen jönnek a bevételei. Az állami bevétel jelenős hányadát az adók képezik, és ebből tud vissza osztani, és fedezni az oktatás, a nyugdíj, az egészségügy, a kultúra, az államigazgatás, és a rendért és védelemért felelős fegyveres testületek költségeit.

A rendszer kitermeli az adózatlan jövedelemszerzés legkülönbözőbb formáit. Az emberek elkezdenek ügyeskedni, és okosban megoldani amit csak lehet. Akik az elosztásokban részt vehetnek, ők korrumpálhatóvá válnak, megnő a bejelentetlen munkavállalások, túlóráztatások száma, az egészségügyi szolgáltatások egy részéhez külön fizetés ellenében lehet hozzájutni.

Az ügyeskedés, még ha meg is oldunk vele bizonyos helyzeteket, nem jelent öngondoskodást, mert jellemzője, hogy:

•          alkalom szerű,
•          bizonytalan,
•          törvénytelen,
•          nem tervezhető,
•          az adott helyzethez kötött,
•          egyéni felelősséget nélkülöz,
•          kockázatos.

Érdekessége azonban, hogy az ezt az utat választók, sikerélményként élik meg az így elért eredményeiket, és saját vállveregetéssel jutalmazzák önmagukat. Egy izgalmas játéknak lesznek részesei, ami könnyen szenvedéllyé válhat, és akkor is űzik amikor már nincs gazdasági kényszer erre.

Persze nehéz elfogadni, hogy minden 7 bő esztendőt 7 szűk esztendő követ, és a bőség időszaka a takarékosság időszaka kellene, hogy legyen. Ilyenkor kell felhalmozni, félrerakni, hogy legyen mihez nyúlni a szűk esztendők alatt. Különösen nehéz ez akkor, amikor egy társadalom népességének jelentős része felnőttkorában is gyerekként van kezelve, mert az állam gondoskodik róla, és ennek felelősségét magára vállalja. Mind ez rendkívül humánus, de hosszútávon nem biztos, hogy hasznos az egyén szempontjából, hiszen saját sorsának irányítására való képességei nem tudnak kifejlődni.

Az utolsó néhány évben a marketingkutatóktól egyre többet hallani a válságtanult fogyasztói magatartásról, és a reklámfáradt fogyasztóról.

Magyarországon ehhez még a reklámcsalódottság is társul, hiszen a gazdasági fellendülés időszakában kötött üzleti megállapodások sok vásárlónál komoly anyagi veszteségekkel jártak. Gondoljunk a devizahitelesek, a fizetésképtelenné vált életbiztosítás-megtakarítók, az egész családi vagyonukat elvesztő tőzsdei kisbefektetők, vagy azon gépkocsi tulajdonosok esetére, akik hosszú lejáratú hitelre vásárolt autójuk újkori értékénél lényegesen nagyobb hitelállománnyal rendelkeznek még évekkel a vásárlás és a hitelfelvétel után is. A reklámok mindannyiuknak nyereséget, biztonságot, kényelmet ígértek. Akik hittek ezen termékek reklám-ígéreteinek, azok most a nyereség helyet veszteséget kénytelenek elkönyvelni, a biztonság helyet bizonytalanságba kerültek, a vágyott kényelem helyett pedig a végrehajtói megkeresések nyomán kialakult, kényelmetlen helyzetekbe kerültek.

Ha körülnézünk, akkor azt látjuk, hogy szinte minden családnak van legalább egy olyan súlyos vesztesége, amit a félrevezető reklámoknak ró fel.

A reklámcsalódott fogyasztónak, ezért újfajta üzenetekre van szüksége a vásárlás eldöntéséhez.

Míg a reklámfáradt fogyasztók főbb sajátosságai, hogy nem értik a szofisztikált - vagyis a mesterkélt, körmönfont - üzeneteket, mert az egyszerű közlésekre fogékonyak és nyereségközpontúak, addig a reklámcsalódott fogyasztók korrekt tájékoztatást kérnek, hiszen a biztonságot és a garanciát igénylik.

 A reklám célja egy termék vagy szolgáltatás népszerűsítése, valamint az előnyös tulajdonságok bemutatása, ezáltal ismertség és vásárlás generálása.

 Egy csalódott ember azonban óvatos, és még ott is rosszat sejt, ahol ezt nincs oka feltételezni. Az előbbi ok miatt ígéretekkel nehéz célt érni nála, sőt, ezzel csak fokozzuk hitetlenségét. Amíg a korábbi években a reklámok jelentős része különböző manipulatív célú közlésekből állt, és ezzel hatott a célközönség érzelmeire, ma ezek inkább ellenérzéseket generálnak, és a vonzás helyett taszítást váltanak ki.

A jó reklámszövegíró tisztában van a célközönség kulturális beállítottságával, aktuális lelkiállapotával. Tudja, hogy ami jól hat az egyik kulturális közegben, az lehet teljesen haszontalan üzenet egy másikban. Ezért aki ma hatásos reklámszöveget, cég- és termékbemutatót akar megfogalmazni annak először célcsoportja vásárlási motivációját kell felderítenie. A vásárlást motiváló tényezők befolyásolják majd a vevő döntését, ami a társadalmi jellemzőkön túl attól is függhet, hogy a megvásárolandó termék mekkora értékhányadot képez az ő jövedelméhez viszonyítva, és azt rövid, vagy hosszú távú befektetésnek tekinti-e?

Minden ember viselkedését két alapmotívum befolyásolja, amelyeket hipnózis útján lehet a leginkább feltárni. Ez a boldogság és a nyugalom elérésének vágya, de a külvilágból érkező ingerek által kiváltott magatartás ennél lényegesen több motívum együttműködéséből alakul ki, ugyanakkor a végső cél mindenkinél e két érzelem megélése, és az ehhez vezető út egy-egy mérföldköve az aktuális cselekvés.

A reklámszövegírónak ezért előre ki kell számítania, hogy az általa megfogalmazott szöveg milyen mértékű hatást fejt ki racionális, és érzelmi síkon a célközönségnél.

A másik fontos tényező, hogy a szavainknak és a mondatszerkezeteinknek van elsődleges és másodlagos jelentéstartalmuk, de a kettő legtöbbször különbözik egymástól. A másodlagos jelentéstartalom lényegesen több információt hordoz magában és nagyobb hatással bír, mint az elsődleges jelentés. A reklámszöveg szerkesztőjének pontosan ismernie kell, hogy e két síkon az általa megfogalmazott üzenet mit közvetít, és milyen hatást vált ki a célcsoport tahgjaiban.

A reklámcsalódott magyar célközönséghez csak az egyenes, tiszta üzenetek juttathatók el eredményesen. Hogy miként kell ezt jól megfogalmazni? Ezt tanulják meg a Reklámszövegírás című tanfolyamunk résztvevői!

Gazdálkodj okosan!

Interjú középiskolások oktatófilmjéhez  - 2014. június 18.

Az oktatásba évek óta téma, hogy emelni, kell az iskolapadból kikerülő középiskolások pénzügyi, gazdálkodási kultúráját. A képzés támogatója az OTP Bank. A pedagógusok számára beszélgetést, iskolai műhelymunkát elindító 8-10 perces oktatófilmek készülnek, amelyek segítségével fejleszteni tudják a serdülőkorú fiatalok pénzügyi, gazdálkodási magatartását. Egy ilyen kisfilmhez kértek tőlem interjút a Családi spórolás témában.

Hogyan segíthet egy gyerek a család gazdálkodásában?

Egy tinédzser korban lévő gyerek nagyon sokféle képen tud a család gazdaságos működtetésében a szülei segítségére lenni.

Elvégez olyan feladatokat amiért esetleg fizetni kellene. Például lenyírhatja a füvet,végezhet kisebb javításokat, megfőzheti a vacsorát, vagy a megsütheti a süteményt, ezzel csökkenteni lehet a kiadásokat.

Vagy a másik lehetőség, hogy maga is részt vesz a pénztermelésében. Például vállal szórólap kihelyezést, idős embereknél takarítást, bevásárlást, idény jellegű mezőgazdasági munkát. Minden gyereknek saját magának kell felkutatnia a pénzforrásokat, amiben rokonai, ismerősei is közreműködhetnek.

A harmadik módja a segítésnek, hogy ami még használható azt használja, ilyen lehet a testvértől, unokatestvértő megörökölt tankönyvek, ruhák és egyéb használati tárgyak.

Hogyan lehet, kell-e bevonni a családi költségtervezés készítésébe a gyerekeket?

Kicsi kortól kezdve fokozatosan és természetesen. Ha a szülök a gyerekek előtt beszélgetnek kiadásaikról, azokról a terveikről, amelyeknek a megvalósítása pénzbe kerül, akkor a gyerekek úgy nőnek fel, hogy ismerni fogják a pénz értékét. Ezen azt értem, hogy tudni fogják, hogy szüleik mennyit dolgoznak (hány napot, hónapot esetleg évet) ahhoz hogy a család el tudjon menni nyaralni, vagy a lakást egy szobával nagyobbra tudják cserélni. A gyerekeknek tisztában kell lenniük azzal, hogy ezeknek a javaknak pénzben kifejezhető értéke pontosan mennyi, vagyis mennyibe kerül a nyaralás, a lakás csere. Fontos, hogy ismerjék a rezsi kiadásokat is a gyerekek. Vagyis mennyibe kerül a víz, a villany, a gáz az élelmiszer és a ruházat amit a család elfogyaszt, megvesz.

A szemléletünkben nagyon fontos, hogy magának a pénznek is értéket tulajdonítsunk, megbecsüljük, vigyázzunk rá.

Ezzel a módszerrel elérhető, hogy a gyerekek is felmérik és kontrollálják saját kiadásaikat.

Az ember mintakövető, amit lát, tapasztal, azt fogja ő is csinálni.

A pénzhez való viszony határozza meg viselkedésünket.

Ha szeretjük a pénz, akkor igyekszünk megszerezni, szívesen dolgozunk magáért a pénzért is.

Vigyázunk rá, és gyűjtjük. Kicsi korban örömöt jelent az egyre hízó malacpersely, később pedig a szépen gyarapodó bankszámla.

Ha nem szeretjük a pénzt, akkor nem akarjuk megszerezni, nem a pénzért dolgozunk, és ha van pénzünk, igyekszünk minél előbb megszabadulni tőle. Ebből aztán egy furcsa pénzviszony vagy inkább pénziszony alakul ki az ilyen embereknél. Sosincs pénzük, és haragszanak magára a pénzre is. A takarékosság helyet is a spórolás szót használják, ami kellemetlen rossz érzéseket vált ki belőlünk.

Tud-e a magyar ember okosan költeni?

Van aki tud mert megtanulta, és van aki nem, mert nem volt alkalma megtanulni. Én azt tapasztalom, hogy azok a felnőttek akiknek sok pénzük van, nagyon megfontoltak a költésben. Ő rájuk nem jellemző az ötletszerű vásárlás, pénzköltés. Valójában ők ezt a szót nem is igen használják. Ők befektetne vagy beruháznak. Ők beruháznak egy fitness terem bérletbe, egy jó minőségű öltönybe, feltöltik az éléskamrát, még a szó használatuk is más mint akik könnyen költenek.

Ők a pénz gyűjtését, forgatását, fialtatását élvezik és nem az elköltését. Ők nem a látszatra adnak, mert „a pénz a csendet szereti”.

Gondolkodásunk megnyilvánul szóhasználatunkban, egészen másképpen fogalmaznak a költekező és emiatt sokszor pénzhiányban szenvedő és a takarékoskodó emberek.

Ami érdekes, hogyha változtatunk szóhasználatunkon, akkor a pénzhez való viszonyulásunk is megváltozik.

Tudatosak vagyunk-e a pénzköltés területén?

A tudatos, okos gazdálkodáshoz önismeretre is szükség van. Tudnunk kell magunkról, hogy mi motivál bennünket, mennyire csábulunk el a pénz költés lehetőségeinek.

Vannak akik hosszú távú játékosok. Vagyis ők képesek egy cél érdekében kitartóan dolgozni, pénzt termelni és gyarapítani. Vásárlásaik egy része pénztermelő beruházás. Őket nem érdekli a környezetük véleménye, nem fognak hozzányúlni a megtakarításaikhoz, bármilyen csábításnak vannak kitéve. Ugyanis a pénz, és a birtoklásából adódó biztonság örömmel tölti el őket.

Vannak akik könnyen elcsábulnak, ezért nekik olyan megtakarítási formát célszerű választani, amely lehetővé teszi a rendszeres, kis összegű takarékoskodást egy olyan számlán, amelyhez aztán csak egy bizonyos idő után tudnak hozzányúlni. Ezzel ki tudják küszöbölni a pénzhiány okozta bizonytalanságot és stresszt.

Fontos, hogy képesek legyünk az öngondoskodásra is, mint ahogyan ezt a tőlünk nyugatabbra lévő országokban megtanulták az emberek. Akkor van magasabb nyugdíjuk, vagy jobb betegellátásuk, ha ezt egyfajta rendszeres pénzfélretevéssel, vagy pénztermelő beruházással biztosítják maguknak.

Ha aktív időszakunkban a jövedelmünk 10%-át félre tesszük, akkor jól gazdálkodunk, és a pénzünkön túl, biztonságérzetünk is lesz, ami a pénznél is nagyobb érték.

De természetes, hogy nemcsak az időskorra és betegségre kell gondolnunk, hiszen 16 éveskor körül az még beláthatatlanul messzi van. A nagyobb vásárlásokra is csak úgy futja bevételeinkből, ha erre is tartalékolunk. Vagyis még 10 %-ot félreteszünk, a nagyobb beszerzésekre.

Amennyiben képesek vagyunk elfogadni, hogy a bevételeink 80%-át fordíthatjuk kiadásokra, akkor jól gazdálkodunk, ha ennek tudatában nézzük jövedelmünket, és tervezzük gazdálkodásunkat már serdülő kortól kezdve, akkor pénzügyeinket a „jut is- marad is” elven működtetjük.

Amikor a Maslow piramis összeomlik 

Aki vezetés módszertant tanult, annak jól ismert a Maslow elméletének szükségleti hierarchiája. Maslow az emberi szükségleteket 7 egymást követő szintben határozta meg, és nézete szerint ezek a szükségleti szintek egymást követve alakulnak ki.

Legalul a fiziológiai szükségletek állnak, ami azt jelenti hogy az ember alapvető szükséglete az evés, ivás, lakás, ruházkodás, egészség megtartás. Ha ez a szükséglet kielégül, akkor a következő igényszintre tud lépni, vagyis a biztonság iránt vágyának kielégítésén dolgozik. Ez azt jelenti, hogy biztonságos életkörülmények megteremtése a célja, vagyis olyan társadalomban éljen ami garantálja számára a munkalehetőséget, a kiszámíthatóságot, a munkahelyen a munkavégzés fizikailag és mentálisan is biztonságos körülmények között történjen. Ha ez a szükséglete kielégül a szeretet, az elfogadás vágya alakul ki benne, amelyet egy közösségen belül az emberi kapcsolatain keresztül tud megélni. A következő igényszint az elismerés, pozitív megerősítés lesz. Ami szintén személyközi kapcsolatain keresztül valósíthat meg. Ha ez a vágya is beteljesedik akkor az önmegvalósítás, önkiteljesedés iránti vágy éled fel benne ami a mindennapi tevékenységben aló öröm megélését jelenti. A szükségletek szintjeinek hierarchiába rendezése, nem jelenti azt, hogy ha valaki a legmagasabb igényszint kielégítésénél tart, akkor már nem kell foglalkoznia az alacsonyabban lévő igényeinek kielégítésével. Sajnos ezek nem válnak automatikussá. Inkább azt jelenti és feltételezi, hogy az egyénnek megvannak a környezeti lehetőségei valamennyi igényszintjének kielégítésére, és képes is ezeket a lehetőségeket kihasználni.

Tanácsadói munkám során egyre többször találkozom azzal a helyzettel, amikor klienseim közvetett módon arról panaszkodnak, hogy nem érzik magukat biztonságban.

Mi generálhat biztonság érzeti hiányt a magánéletben és a munkahelyen? A leggyakoribb biztonság csökkentő tényezők a következők:

 Magán élet területén:

•          Pénz tartalék hiány és munkahely vesztéstől való félelem,
•          Magas hitelállomány,
•          Magas rezsi,
•          Szociális kapcsolatok hiánya, egyedüllét,
•          Párkapcsolati problémák, megcsalástól- elhagyástól való félelem,
•          Magatartással elégedetlen családtagok, barátok,
•          Munkanélküliség,
•          A még tanuló fiataloknál félelem attól, hogy nem talál munkát,
•          Vagyon vesztés, vagy ettől való félelem,
•          Megszokott életszínvonal vesztés, vagy attól való félelem.

 Munkahelyen:

•          Elérhetetlennek tűnő teljesítményelvárások,
•          Folyamatosan növekvő teljesítmény elvárások,
•          Pozitív visszajelzések, megerősítések hiánya,
•          Balesetveszélyes vagy egészségre ártalmas munkakörülmények,
•          Egészségre ártalmas stressz szint,
•          Elbocsátástól való félelem,
•          Büntetéstől, szociális juttatástól való félelem,
•          Státuszvesztés vagy ettől való félelem.

Ha végig gondoljuk saját életünket, valószínű mindannyian találunk néhány olyan tényezőt, amely nálunk is jelen van. Ezeknek a kezelése energiát igényel. A következő szükségleti szintekre való jutás attól, függ, hogy meglévő energiakészletünkből mennyit fordítunk a biztonságunkat veszélyeztető helyzetek megszüntetésére. Abban az esetben, amikor ezek a biztonságot csökkentő helyzetek valaki életében folyamatosan jelen vannak megreked, vagy vissza csúszik a biztonság megteremtésének szintjére. Ebből következik, hogy lényegesen kevesebb figyelmet tud fordítani a közösségi, elismerési és önmegvalósítási szükségletei kielégítésére.

Azzal is tisztában kell lennünk, hogy a biztonsági szükséglet szoros összefüggést mutat a fiziológiai szükségletek megteremtésével. Ha például valaki elveszíti a munkahelyét a fiziológiai szükségleteinek kielégítése is veszélybe kerül. Kezdi felélni a tartalékait, majd nem tudja fizetni a részleteit, a rezsit, kezd spórolni a vásárlásainál. Ha valaki a párját veszti el, vagy az elvesztéstől való félelem csökkenti le biztonság érzetét, akkor ennek a veszteségnek a kezelésére fordítódik energiája.

A biztonság érzet megszűnésével összeomlanak a Maslow piramis felsőbb  szintjei. A közösségi igény a szűk család szintjére redukálódnak, kerüljük a nagy társaságot, kapcsolati igényünk egy-két lelki támaszt jelentő személlyel való beszélgetésre korlátozódik. Az elismerés és az önmegvalósítás igénye ugyan hiányként megjelenik, de kielégítésére fordítható energiánk a biztonság újrateremtésére fordítódik.

Munkáltatóként gondoljuk át, milyen biztonság növelő és milyen biztonság csökkentő intézkedéseket teszünk, és hogyan érzik magukat ezen a területen munkatársaink? Persze mindenkiben felmerülhet a kérdés, mi van olyankor, ha valaki túlzott biztonságban érzi magát és ebből eredően csökken teljesítménye? Ilyen egyszerűen nem létezik. A teljesítmény csökkenés mindig valamilyen jó érzés a hiányából fakad, nem pedig a meglétéből. Ne fogjuk, a túlzott biztonságérzetre, okát inkább keressük máshol.

Válság, vagy új helyzet?

A hetedik éve tartó gazdasági válságnak úgy látszik nem akar vége lenni. Közgazdasági elemzőktől a médián keresztül sokféle álláspontot hallunk ennek okáról és várható időtartamáról. Néhányan már látják a fellendülés jeleit, mások 30 évet jósolnak a mélyponton, stagnáló gazdasági körülmények között. Minden esetre azt látnunk kell, hogy egyfajta gazdasági átalakulás, és átrendeződés megy végbe nemzetközi és országos szinten is.

A fizetőképességgel rendelkező piacok telítődtek. Korábban erős és hatalmas gazdasági szervezetek kerülnek a csőd szélére, vagy olvadnak össze más tőkeerős vállalatokkal. Ezzel egy időben újabb cégek alakulnak, és működésüket már a jelen helyzethez igazítva, érnek el jó eredményeket.

A termelés és a kereskedelem ágazatában a globalizáció körülbelül 10 éve túljutott csúcspontján. Ami többek között a következő eredményeket hozta a világnak:

A gazdaságilag fejlett országokból a termelés jelentős része alacsonyabb fejlődési fokon álló távol keleti országokba szerveződött ki. Az itt létrejött leányvállalatok lényegesen olcsóbb munkaerővel képesek ugyan azt a termelést produkálni mint korábban a centrum üzemei. Ennek hatására az anyavállalatok helyszínén nőtt a munkanélküliség, ami lehetővé teszi, hogy alacsonyabb bérfizetés mellett is kapnak megfelelő szakembereket, ha egyáltalán szükségük van újabb emberekre. A leányvállalatok helyszínén – főleg a távol keleti országokban - nőtt a foglalkoztatottak száma és az átlagemberek bérszínvonala. Még mindég nagy a két világrész munkásainak bérszínvonala közötti különbség, de a közeledés megindult.

Természetesen azokban a régiókban, ahol a munkanélküliség megnőtt, és a munkát keresők alacsonyabb bérért is hajlandók elhelyezkedni, ezt negatív jelenségként élik meg. Ezzel szemben ahol az elhelyezkedési lehetőségek növekedtek, és a korábbinál nagyobb a foglalkoztatás, ezt pozitív hatásként könyvelik el, valamint a felemelkedés lehetőségét látják benne.

Azt is megfigyelhetjük, hogy a termelés a fejlet országokból, olyan helyszínekre tevődött át, ahol a gazdaság alacsony jövedelmezőségi mutatókat produkált, de az emberek munkakultúrája, - szorgalom, tanulni vágyás, fegyelem, irányíthatóság, szervezési tapasztalatok - évezredes múlttal bír. Ilyen országok például: Kína, India, Délkórea, Vietnám.

A globalizáció messze elkerülte azokat a vidékeket, ahol a munkamódszerekből hiányzik a hosszú távú következetesség, az egyén fegyelmezettsége, irányíthatósága, kötöttségek elviselése.

A kereskedelemben lezajlott globalizáció a piacok átrendeződését hozta magával. Az amerikai és nyugat-európai kereskedő cégek a 90-es évek első éveiben újabb piacokra leltek a volt szocialista országokban. Ezek lefedése után pedig a távol-kelet fejlődésnek indult országaiban. Ez egyben azt is eredményezte, hogy a volt szocialista országok régi piacai átkerültek a múlti kereskedő cégek fennhatósága alá.

Az új közép- és kelet-európai piacok fokozatos telítődése a rendszerváltást követő 10-13 év elteltével, a fejlődési ütem lelassulását eredményezte. A beruházásoknak és a fogyasztásnak újabb lendületet lehetet adni a különféle támogatási és pénzpiaci manőverekkel, de ez csak ideig-óráig volt fenntartható.

Ezzel egy időben az előrelátó Multi nacionális vállalatok, piac bővítési stratégiáikat a fejlődésnek indult országokra irányították. Ennek példája a Mercedes – Benz kínai sikereladása.

Az afrikai országokat a globalizáció nagyrészt kikerülte. A lakosság sajátos munkakultúrája miatt, az idehelyezett multi leányvállalatok termelését, importált munkaerővel oldják meg. Az itt létesült üzemek, gyártmányaikkal az itt élő viszonylag vékony fizetőképes réteg igényeit szolgálják ki.

Ugyancsak távol marad a befektetni kívánkozó tőke a háborús övezetektől, vagy ha már ide kerül veszélyt érezve igyekszi kimenekülni.

Ha a magyar gazdaságot figyeljük, minden területen visszafogottságot tapasztalhatunk. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek rosszul megy, most is vannak szépen fejlődő cégek, de senki sem dicsekszik, szerény és költségtakarékos magatartást követ. A jól prosperáló cégek, meglévő üzleti kapcsolataikat őrzik, valamint a réseket keresik, és nagyon gyorsan belépnek a kiesők helyére. Ők már óvatosak, mások kárán tanulnak. Minőségi terméket és szolgáltatást kínálnak, nem hajlandók az árverseny lefelé menő spiráljába belépni. Azokat a vevőket célozzák meg akik már tudják, hogy ha valaminek nagyon lenyomják az árát, akkor nem azt a minőségi terméket és szolgáltatást kapják, ami megfelelő lenne számukra.

A jelen helyzetre jellemző még, hogy a konjunktúra lovagok elhagyták a piacokat, helyettük most a recesszió lovagok léptek. Sajátosságuk, hogy olyan tevékenységbe kezdenek, ami jelentős támogatást élvez. Földrajzilag olyan a területeken indítanak vállalkozásokat, amelyek hátrányos kategóriába vannak sorolva, és azokba az ágazatokban bukkannak fel, ahol állami vagy uniós pénzek felhasználására van lehetőség. Most ilyen a szociális szféra és a mezőgazdaság.

A pénz nem motivál, avagy mégis?

Herczberg motivációs elmélete szerint a pénz , a fizetés az emberi teljesítmény alakulásában sajátos szerepet tölt be. Ő higiéniás tényezőnek nevezi, ami azt jelenti, hogy az emberek természetesnek tartják, hogy munkájukért fizetés jár. Ha nem kapják meg a számukra kívánatos összeget, elégedetlenek lesznek, és csökkentik a teljesítményüket, vagyis lelassítják munkatempójukat, visszafogják kreativitásukat. Ha viszont jó fizetést kapnak akkor úgy gondolkodnak, hogy ez jár nekik, megdolgoznak érte és ettől nem fogják lelkesebben végezni a feladataikat. Egy-egy jutalom vagy prémium során kapott összeg, egy-két óráig tartó örömérzetet és megelégedettséget vált ki, ami gyorsan elmúlik, és utána visszazökken az egyén a pénzzel kapcsolatos közömbös állapotába.

Ezt a magatartást erősíti, a magyar emberek pénzzel kapcsolatos gondolkodás módja, amit tükröznek mondásaink is. Például: „A pénz nem boldogít.” „A pénz számolva, az asszony verve jó.” „Rossz pénz nem vész el.” „Ismerik mint a rossz pénzt.” „Pénznek szerelme, gonoszság gyökere.” Kultúránkban a pénzt nem illik szeretni. Ha valakire azt a jelzőt aggatják, hogy „szereti a pénzt” akkor azonnal arra gondolunk, hogy akár tisztességtelen eszközöket is igénybe vessz szaporítására, vagyis nem megbízható az illető.

Az emberi szükségletek kielégítése során a pénz Maslow: „Emberi szükségletek hierarchiája” elmélete szerint a legalsó szint igényeinek megteremtésére szolgál. A pénzen tudjuk megvásárolni azokat a javakat, amelyekkel az emberi élet feltételeit biztosítjuk magunk számára. Ilyen a ruházat, az élelmiszer, a lakás, az autó, a nyaralás stb.

A pénz mindenkinek addig fontos, amíg ezeket a dolgokat saját igényeiknek megfelelő szinten kielégítik. Az igény szint pedig személyiség függő. Az emberek a pénzzel történő szükséglet kielégítés szerint három kategóriába sorolhatók:

•          minimum szükséglet kielégítés szintjén lévők,
•          kényelmes életet élők,
•          folyamatosan növekvő szükségleti igényekkel rendelkezők.

A minimum szükségleti szinten élők úgy alakítják életkörülményeiket, hogy meglegyen a mindennapi kenyerük. Ők a jelenben élnek. Alacsony jövedelemmel rendelkeznek, sokszor csak addig és annyit dolgoznak, amennyivel ezt a minimum szintet fenn tudják tartani. Gyakran szociális juttatásokból fedezik szükségleteiket. Legtöbbször negatív viszonyuk van a pénzhez. Szükséges rossznak tekintik, amelynek hiánya alacsony szintű életük oka. Nem rendelkeznek a pénz szerzés, és a vele való gazdálkodás ismereteivel. Ha pénzhez jutnak, néhány napon belül elköltik.

A kényelmes életet élők egy olyan egyensúlyi állapotot hoznak létre maguk számára, amelyben a pénz eszközként szerepel. Maximum egy emberöltőben gondolkodnak előre, addig foglalkoznak a pénzteremtéssel amíg ki nem alakul számukra egy olyan élet, amiben a kényelmet és nyugalmat biztosítani tudják. Ők, önmaguk szükségleteinek megteremtéséért dolgoznak, addig és annyit, amíg ez szükséges, ezután leállnak és élvezik a pénz által létrehozott javaikat. Ismerik a pénz teremtés módszereit, de a pénzzel való gazdálkodásra vonatkozó ismereteik hiányosak. Rájuk jellemző, hogy a pénz megteremtéséért csak korlátozott áldozatokat hajlandók hozni. Az ő pénzhez való viszonyuk többnyire közömbös, esetenként pedig ambivalens. Ez azt jelenti, hogy ha túl fárasztó a megszerzése, akkor a nemszeretem kategóriába sorolják.

A folyamatosan növekvő szükségleti igényekkel rendelkezők versenyeznek az anyagi javak megszerzéséért. Amint elérnek valamit, újabb igényeik alakulnak ki. Ezek az igények egy idő után már nem a fizikai szükségletek kielégítését célozzák, hanem a pénz felhalmozásán, befektetésén keresztül a biztonsági érzés, a közösségért való tenni akarás, az elismerés és önmegvalósítás területére is kiterjednek. Ők hosszútávon több generációban gondolkodnak előre, családi vagyonteremtés és gyarapítás a céljuk. Az ő pénz teremtési és a vele való gazdálkodási ismereteik magas fokon vannak. Saját szükségleteiken túli pénzteremtésre képesek, és ezzel a pénzeszközzel további pénzt tudnak generálni. Eközben, lehetőségeket teremtenek mások számára is a pénzkeresetre.

Belőlük lesznek a vállalkozók, majd egy idő után a cég tulajdonosok. Ők nagyon szeretik a pénzt, és a vele való foglalatoskodást. Életük minden pillanatát áthatja az üzleti szemlélet és magatartás. Barátságaik és rokoni kapcsolataik is hasonló szemléletű, életmódú emberekhez köti őket. Ők azok akik azon gondolkodnak, hogyan és mivel lehetne egy alkalmazotti státuszban lévő munkatársat nagyobb teljesítményre ösztönözni. Sokszor önmagukból indulnak ki és azt gondolják, hogy mivel a pénzteremtés őket motiválja ezért az alkalmazottakat is kizárólag pénzzel lehet motiválni. Ha ez teljesen fedné a valóságot, akkor az alkalmazott nem alkalmazott lenne, hanem vállalkozó.

Az alkalmazotti státuszban lévő emberek a kényelemszerető csoportba tartoznak. Az ő igényeik a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás. Ezért csupán pénzzel nem motiválhatók többletmunkára. A 8 óra szórakozás vagy szabadidő eltöltésből még hajlandók valamennyit eladni munkaadójuknak, de egy idő után ezt kényelmetlennek fogják érezni, és a számukra kedvezőbb arányok visszaállítására törekszenek. 

Mindannyian szeretjük a rugalmas, alkalmazkodó embereket. Velük könnyű dolgozni, szinte minden helyzetben feltalálják magukat, elfogadók, toleránsak. Az ilyen természetű emberekre mondjuk, hogy: „Olyan mint a macska, mindig a talpára esik.” vagy „A jég hátán is megél.”

Felmerül a kérdés, hogy ha valaki mindig, mindenhez képes alkalmazkodni, hol van valójában az ő saját egyénisége, értékrendje? Mikor jön el az a pont amikor az alkalmazkodás a személyiség feladásával is jár?

35 éve foglalkozom vezetőként emberekkel, és 25 éve munkaköri készség- és személyiségfejlesztés a szakterületem. Ezalatt az idő alatt több mint 10.000 ember volt hosszabb, rövidebb ideig a tanítványom, ügyfelem, kliensem, akik saját magukat akarták fejleszteni, rugalmasságukat növelni.

Ezek a személyek tisztában voltak vele, hogy a rugalmasság a sikeres cég vezetés, karrier építés és életvezetés egyik fontos eleme, mert egyébként fellép a „dinoszaurusz effektus”, vagyis a dinoszauruszuk nem voltak képesek alkalmazkodni ezért kihaltak.

A rugalmas alkalmazkodás amint az a rugalmas szóban benne van egyfajta időlegességet, újra változni tudást jelenti. Vagyis addig alkalmazkodom amíg ez szükséges, de megvan a személyiségnek az a szilárd tartománya, amelyhez mindig vissza tudok térni. Ezt a köznyelv gerincességnek nevezi. A rugalmasság vetületében vizsgálva, hogy mi képezi a személyiség gerincét, ami az embernek szilárdságot, tartást ad, a következő három kiemelkedő tényezőt találjuk:

•          kialakult értékrend,
•          önbizalom,
•          saját képességek ismerete.

A kialakult értékrend azt jelenti, hogy tudom mi a helyes, mi a jó, mik azok a társadalmi normák amelyek irányt adnak az életünk során, egy közösség tagjaként. Az önbizalom saját magunkban való hitet jelenti, ami erőt ad a nehéz helyzetek megoldásához. Saját képességeink ismerete, pedig a realitás talaján való mozgást teszi számunkra lehetővé. Ha tudjuk mik az erősségein, és mik azok amiben kevésbé vagyunk jók, úgy tűzzük ki céljainkat, hogy az erősségeinket használjuk leginkább a megvalósításuk során.

A fenti három tulajdonság a személyiség tartópillére, amelytől kimozdulva képesek vagyunk az életünkben előforduló helyzeteket, és emberek megnyilvánulásait megfelelően érzékelni, értelmezni, hozzájuk való viszonyunkat alakítani. Ez egyfajta alkalmazkodás, amelynél folyamatosan tudatosan, vagy tudattalanul azt is szem előtt tartjuk, hogy elérjük céljainkat.

 Ahhoz, hogy rugalmas alkalmazkodásra képesek legyünk a következő készségekre van szükségünk:

•          nyitottság, befogadó képesség,
•          empátia,
•          kiváló mentális állapot,
•          a változás, változatosság képessége.

A nyitottság és befogadó képesség az új ismeretek megszerzését teszi lehetővé számunkra. A világ folyamatosan változik körülöttünk, és ennek érzékelése és megismerése a túlélés egyik eleme. Az empátia az emberi kapcsolataink alakításában nélkülözhetetlen. Az empátia segít a másik ember helyzetének, gondolkodásmódjának és lelkiállapotának felismerésében. A kiváló mentális állapot lehetővé teszi számunkra, hogy a képesek legyünk magunkon kívül másra is figyelni, és a cselekvéshez szükséges energiával rendelkezzünk. A változás és változtatás képessége pedig a gondolati, tudati fejlődés és a helyzetnek, a másik ember személyiségének megfelelő magatartás, cselekvés kialakítását teszi számunkra lehetővé.

Rugalmasságunk alkalmazkodó képességünk az életünk során nem egyforma. Általánosságban elmondható, hogy 40 éves kor alatt az emberek 80%-a könnyen elfogadja a változásokat, sőt maga is előidézője ezeknek. 40 év felett ez a képesség erősen csökken. Kialakul az állandóságra való törekvés, és csupán 20%-nál marad meg az ifjúkori lendület és rugalmasság. Egyre gyorsabban változó világunk azonban megköveteli az állandó dinamikát, a fejlődő képesség megmaradását.

A nyugdíj korhatár kitolásával 40 éves kor után is még 25 év aktív munkaviszonyban maradunk. A munkapiaci verseny szelektál. Aki nem tudja megőrizni változni és változtatni tudását, a perifériára sodródik. Kérdés, hogy mit tud kezdeni ezután önmagával? Egyáltalán rá jön-e hogy mitől esik ki a versenyből, vagy a környezetét, a gazdasági és politikai helyzetet teszi felelőssé sorsa alakulásáért? Mit tud a környezete segíteni az ilyen embereknek azon túl, hogy tolerálja megmerevedésüket, és rosszabb esetben eltartja őket?

Coaching - egy újabb idegen szó ami tért hódított a vezetés és vállalat szervezés  szakzsargonja területén.  Coaching alapú vezetés, coaching alapú értékesítés halljuk ezeket a kifejezéseket és próbáljuk értelmezni, megfejteni valós tartalmukat. Mit is jelentenek ezek? A coaching a tanácsadás egy formája, amelynek során a coacher (tanácsadó) új fajta látásmódhoz, megoldáshoz segíti a tanácsadásban részesített kliensét.

A coaching alkalmával a tanácsadó ritkán ad direkt tanácsokat, inkább arra törekszik, hogy partnere gondolkodjon és saját maga jöjjön rá a megfelelő helyzetkezelésre, probléma megoldásra. Ennek legnagyobb előnye, hogy a munkatárs vagy üzleti partner úgy érzi, hogy ő találta ki az önmaga  számára legmegfelelőbb megoldást, és ezért lényegesen motiváltabbá válik a cselekvésre, mintha azt mástól kapná.

Vannak emberek akikkel élmény beszélgetni, úgy érezzük, hogy inspiráló feltöltő a velük való együttlét, még vannak olyanok akik lefárasztanak, lemerítenek bennünket. Az első típusú kapcsolat kellemes érzésekkel telített, a második  diszharmonikus érzéseket vált ki belőlünk.

„Ó hogy eddig ez az egyszerű ötlet nem jutott az eszembe. Évek óta problémát jelentet az új technológia bevezetése, csak toltam magam előtt a feladatot mer úgy gondoltam, hogy ennek az ingatlannak az adottságai kizárják a megvalósítást. Most pedig ahogy beszélgettünk mint egy isteni szikra egyszer csak kipattant a fejemből. Milliókat vesztettem az elmúlt időszakban a késlekedéssel, most pedig milliókat takarítok meg ezzel az ötletemmel. Kár, hogy nem jutott eddig az eszembe!” – lelkendezett egy cég tulajdonos miután végig vezetett az üzemén és leültünk beszélgetni. Valójában egy-két kérdést tettem fel számára, amikor a gondjairól beszélt, és ahogyan ezekre a kérdésekre választ adott, megtalálta a megoldást.

„Ahhoz, hogy más eredményre jussunk máskép kell gondolkodnunk.” – mondta Szentgyörgyi Albert. A coaching ezt teszi lehetővé az egyénnél, kitágítja a látásmódot, lebontja a gondolkodás gátjait, felszabadítja a kreativitást.

A coaching típusú tanácsadásnak sajátossága, hogy a tanácsadónak nem feltétlen kell szakmailag olyan mélységben értenie egy technológiai folyamathoz, vagy műszaki megoldáshoz mint a partnerének. Neki kérdezni kell tudni, aminek a segítségével a megszokott rutin módszerek alkalmazásán túli kreatív megoldásokat láttat a másik féllel.

Kérdezni azonban tudni kell. A kérdéseinkkel nem manipulálhatjuk a másikat, nem sugallhatjuk az általunk jónak tartott megoldást, és nem közvetíthetjük saját véleményünket, értékítéletünket.

Például a coaching során tilos az alábbi vagy ezekhez hasonló manipulatív kérdéseket feltenni:

•          Gondolt már arra, hogy új irányokat keressen?
•          Mit szólna, ha bevezetnénk ezeket az eljárásokat?
•          Mi lenne, ha ön is megpróbálná megcsinálni?
•          Hogy-hogy nem tetszenek önnek ezek?
•          Miért nem kereste ezt korábban?
•          Miért húzódik el ennyire?

A tanácsadó és a kliens egyenrangú beszélgető partner, őket a kölcsönös bizalom és tisztelet köti össze, együttműködésüknek is ez az alapja. Ezért az első lépés mindig a bizalmi légkör megteremtése. Ezután indulhat el a beszélgető partner helyzetének gondolkodásmódjának, céljainak, döntési kritérium rendszerének feltárása, majd az ezt figyelembe vevő helyzetmegoldási stratégiák közös mérlegelése, a cselekvési terv felállítása.

 A tanácsadó a kérdéseire adott válaszokkal  partnerét önálló felismerésekhez jutatja.

Ennek technikáját a Coaching technika című tréningünkön lehet elsajátítani.

A családalapítás és az első gyermek vállalás ideje az értelmiségiek körében drasztikusan kitolódott. Amíg 1990-ig ez a diplomás nők és a férfiak többségének esetében 20-és 30 éves életkor közé esett, 1990-2000 közötti időszakban áttevődött a 30-40 év közötti életszakaszra, és 2000 utáni trendek azt mutatják, hogy egyre több pár a 30-as évei végén, 40-es évei elején vállalja az első gyermeket.

Felsőfokú végzettségű 25 és 35 év közötti diplomásoknak tartottam képzést, amikor felmerült a tartós párkapcsolat és az utódok igénye, a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtési lehetősége. A beszélgetés során jól érzékelhető volt a témához kapcsolódó félelem, és bizonytalanság minden hallgatómnál.

Ki, és hogyan adhatná meg ezeknek a fiataloknak azt a magabiztosságot, amely a családalapításhoz szükséges? 30-40 ével ezelőtt, ha két egyetemista fiatal egymásba szertett legtöbbször összeházasodtak, és az ilyen diák házaspároknál rövidesen megérkezett az első gyermek is. Az egyetemi kollégiumok egy részében külön szobát biztosítottak számukra. A tanulás mellet ezek a párok képesek voltak gyereknevelésre, barátságok ápolására. Szűkös anyagi helyzetük enyhítésére, alkalmi munka vállalással még valamilyen jövedelem kiegészítésre is szert tettek. Ez már a múlt, joggal mondja mindenki.

A fiatalok párkapcsolati bizonytalanságának egyik forrása az egzisztenciális helyzetből fakad, mert ma már nincsenek nyugdíjas állások. Egyetlen egy fiatal sem lehet biztos abban, hogy a ragyogó karrier lehetőséget mutató munkahelyén, meddig tartanak igényt rá. Még, ha van is munkahelye, nap mint nap jutnak el hozzá azok a hírek, amelyek arról számolnak be, hogy baráti, ismeretségi körében ki lett hirtelen munkanélküli.

Adrienn 40 éves 9 éves kisfiát neveli. 1 évvel ezelőtt vált el. Arról beszél, hogy a házasságában az volt a legnehezebb időszak, amikor a férje 2 alkalommal is közel egy évig munkanélküli volt. A szűkös anyagi helyzetükön túl, még külön energiát vett el a férje állandó feszült hangulatának kezelése is.

Az egzisztenciális bizonytalanság azonban csak ez egyik probléma, a családalapítás és karrier összehangolása esetén. A késői család alapításhoz egyéb tényezők is hozzájárulnak. Fiatalon a tudatlanság bátorságával kezdünk bele dolgokba, és a hiányzó élettapasztalatot, merészséggel, dinamikával, rugalmassággal, kreatív helyzetmegoldásokkal pótoljuk. Az életkor előrehaladtával egyre óvatosabbakká válunk, és több kockázati tényezővel számolunk. Természetesen ez megfontoltabbá teszi az embert, és egy-egy új helyzetkezelése során, számtalan szempontot vizsgál. A tanulással eltöltött évek látásmód szélesedést is eredményeznek, ami szintén növeli a nagyhorderejű döntések mérlegelési szempontrendszerét.

 Szilvia most veszi át szülei 200 főt foglalkoztató vállalkozásának irányítását. 40 éves és egy 6 éves gyermeke van. Arról beszél, hogy 33 évesen ment férjhez. Egy tanfolyamon ismerkedett meg a tőle 8 évvel idősebb párjával. Egyikük sem volt szerelmes a másikba, értelmes emberekként megbeszélték egymással a házasságot mint lehetőséget és döntöttek. Évek óta szeretne még egy gyereket, hogy legyen testvére a kisfiának, de mindig valami fontosabb dolog közbejön.

A harmincas éveik végén, negyvenes éveik elején összeházasodott párok, - ha egyáltalán összeházasodnak és családot alapítanak, - a gyerekneveléssel kapcsolatban már semmit sem tudnak olyan könnyedén venni, mint huszonéves szülőtársaik. Az óvoda, az iskola választás hatalmas információ mennyiség begyűjtése után történik. A gyerekeknek biztosítani akarják a fejlődéséhez szükséges plusz lehetőségeket, ezért különféle foglalkozásokra viszik még az iskola után őket. Ha a házaspár valamelyike nem kötetlen munkaidőben dolgozik, vagy nincs a kéznél egy jó erőben lévő nagyszülő, ez rendkívüli logisztikai feladatok elé állítja a gyermekét nevelő párt. Nem csoda, hogy egy gyerek nevelésén túl ritkán jut többre energia. A helyzetet az is nehezíti, hogy az első és egyedüli gyerekeknél, még minden élethelyzet új, nincs korábbi tapasztalat és rutin, ami a 30 életéven túl egyre nagyobb erőfeszítésekkel oldható meg. A kisgyermeknél bekövetkező menetrendszerű gyermekbetegségek pánikfélelmet váltanak ki a szülőkből, és az egész család össze fog a helyzet kezelésére.

Kinga 36 évesen szülte kisfiát. A családi vállalkozásban nőtt fel. Amikor a megérkezett a trónörökös, szülei minden lehetséges kényelmet biztosítottak a számára. Már az első apró gyermekbetegség ami a kicsinél jelentkezet komoly riadalmat váltott ki, a férje, a nagyapa és a nagymama is munkaidejének jelentős részében azzal foglalkozott, hogy az otthon lévő Kingát és a náthás Danikát kiszolgálják.

A bizonytalanság nem csak a gyermek vállalás, területén érzékelhető a fiataloknál. Gyakran találkozunk a teljes mértékű elköteleződéstől való félelemmel is. Megszületnek a gyermekek, de a pár csak élettársi szövetségben van még jó ideig egymással. Klienseim között több párnál láttam az esküvői fotókon, hogy a koszorús lányok és fiúk az ő gyermekeik voltak.