Gábor 40 éves cégvezető. Jól szituált, kellemes megjelenésű férfi, akinek soha nem voltak kapcsolatteremtési gondjai. Most mégis tele van bizonytalansággal és bizalmatlansággal a másik nem iránt. Eddig 2 házassága volt: mindkettő nagy szerelemmel indult, de mindkettő hatalmas csalódással és évekig elhúzódó vagyonmegosztási perrel zárult. Gábor csalódott az egész női nemben. Summás véleménye finoman fogalmazva: „A nők a szexet viszik hozományként a házasságba, utána pedig végig ezt használják a férjük sakkban tartására. Ezzel jutalmaznak és ezzel büntetnek.” Gábor már nem akar elköteleződni, mert fél az újabb érzelmi és anyagi veszteségektől.
Feri már túl van ezeken a csalódásokon. Közel a 70 évhez nevetve mondja: „A nő pénzbe kerül. De sikeres emberként eddig még mindig megtudtam venni, amit és akit akartam. Egy bevásárló körút után, ahol mindet én fizetek, élvezem ahogy a szerelmükkel kifejezik hálájukat.”
A csalódás a személyiség sérülése, ami fájdalommal jár. Mint minden sérülésből, előbb utóbb ebből is kigyógyul a beteg, de az, hogy ki mivel éri el ezt a gyógyulást, az már személyiségfüggő. Ha többször beleesik a csalódás betegségébe valaki, akkor előbb utóbb megtanul védekezni ellene. A védekezési mechanizmusok egyénenként különbözők. A leggyakrabban a következőkkel találkozunk:
- cinizmus a másik nemmel kapcsolatban,
- az új kapcsolatban az utód büntetése az előző kapcsolatban megélt vétkekért,
- az újabb kapcsolatok megszakítása egy adott ponton,
- érzelmi elzárkózás, távolságtartás, amely után a kapcsolatban kizárólag a szexualitás válik dominánssá,
- párhuzamos kapcsolatok létesítése, a partnerek nyílt versenyeztetése.
Közel 25 éve hallottam egyik mesteremtől, Búza Domonkos pszichológustól a következő tanmesét:
Egy fiatal lány elmegy a discoba. Megakad a szeme egy jóképű srácon. A srác ragyogóan táncol, látszik hogy népszerű a helyen. Szinte majdnem mindenki az ismerőse. Jól társalog, kedves és sokat mosolyog. A fiú az ő társaságából is ismer néhány embert. Sikerül úgy alakítania a dolgokat, hogy a fiú őt is hívja táncolni. Az első táncból szerelem és házasság lesz. Az ifjú ara ezután elkezdi az újdonsült férj köré felépíteni a korlátokat. Már csak vele mehet szórakozni, szabályozza, hogy kikkel barátkozhat a továbbiakban és kinek mit mondjon, mit tegyen. Az ifjú férj nehezen tűri a helyzetet. Feszültségeit alkohollal oldja, ennek következtében néhány év alatt alkoholistává válik. Az ifjú asszony dönt: „Jó lesz még idejében elválni, hiszen előtte még az élet, s nem lehet egy alkoholista áldozata.”
A válás után néhány hónappal ugyanez a nő a barátnőivel ismét elmegy egy buliba. Ott megint megakad a szeme egy jóképű férfin. A srácot sokan ismerik, mindenkivel barátságos, vele is. Az első találkozást újabbak követik, majd összeházasodnak. A fiatal nő ismét rendszabályoz. A folytatás ugyan az mint az előző házasságában. A férfi csak úgy képes elviselni a kisajátító szeretetet, hogy rendszeresen iszik. Az eredmény egyre gyakoribb veszekedések, majd válás.
A nő csalódott, évekig kerüli a férfiakkal való szorosabb kapcsolatot. Már nem fiatal, de még mindig jól néz ki, amikor úgy gondolja, hogy ad még egy esélyt egy jóravaló embernek. Megismerkedik egy középkorú férfival akiben még mindig él a fiatalos lendület, a társaságban bohém és mindenkihez van egy-egy kedves, hízelgő szava, nagyszerűen tud udvarolni. A nő elvan bűvölve tőle. Itt az újabb lehetőség az élettől, gondolja. Először szerelem, majd házasság és a biztonság tudatában ismét korlátozás. A férfi eddig sem vetette meg az italt, de ezután masszívan alkoholizál. A középkorú nő dönt: „Így nem lehet egy életet leélni.” Elválnak.
Ezután a hölgy meghozza sommás ítéletét: „A férfiak mind egyformák.”
Kudarc esetén a személyiség automatikus énvédelmi mechanizmusa működésbe lép, és meghozza a másikra vonatkozó ítéletet, ezzel pedig saját magát felmenti a felelősség alól.
Ha tovább gondoljuk a tanmesében leírtakat, akkor azok a férfiak, akiket a nő kiválasztott, egyformák voltak, ami pedig a választási kritériumrendszer azonosságából származik. Ha minden alkalommal ugyanazok szerint a kritériumok szerint választunk, és ezt követően ugyan aszerint a magatartásminta szerint élünk a másikkal, akkor az eredmény is mindig ugyanaz lesz.
Felnőtt korára minden embernek kialakul az értékrendje. A párválasztás során ez azt jelenti, hogy megvannak azok a tulajdonságok és magatartás-megnyilvánulások, amelyek a másik nemnél számunkra vonzóak, és amiket az együttélés során érvényesíteni akarunk.
Az ön és emberismeret abban segít bennünket, hogy előre lássuk: a különböző értékrendjeink mennyiben egyeztethetők össze, vagyis: az egyik emberi tulajdonság milyen egyéb tulajdonságokat rejt magában. Aki az önismerettel hadilábon áll, újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat, s még csodálkozik, hogy az eredmény ismét ugyan az lesz.
A fenti példánkban egy nyitott, társaságkedvelő bohém ember a házasságban is megakarja tartani a függetlenségét: igényelni fogja a nagy baráti kört, az önállóságot. Ha a házas felek nézete ebben különböző, akkor nyílt vagy rejtett konfliktusok sorozatával kell nap, mint nap megküzdeniük. A gyengébb személyiségű fél alkalmazkodik, de az alkalmazkodás feszültségeit valahogyan oldja önmagánál.
Az életben gyakran találkozhatunk a tanmese fordított helyzetével is. A férfiak nem válnak el könnyen. Építik a cégüket, és kialakítanak egy párhozamos kapcsolatot, s emellett eltartják az otthon magányában élő, alkoholistává vált, vagy pszichoszomatikus betegséggel küzdő feleségüket.