Egy elismert kortárs magyar író regényét olvasom. Jól szerkesztett, olvasmányos mű. A történet középpontjában egy érettségi találkozó eseményei állnak. Műfajában szépirodalmi alkotás lenne, ha a párbeszédek nem lennének tele, a nemiaktusra felszólító kötőszavakkal. A negatív minősítő jelzőket az élőlényektől távozó ürülékek és testnedvek szavai jelentik. A pozitív jellemzéseket, pedig az állatvilág szereplőivel határozza meg az alkotó. Szóhasználatában nem mondható rá, hogy szépirodalmi regény. Persze értem én, hogy az író a szereplők párbeszéde során, a mai társadalom kommunikációját akarja hűen visszaadni. Ugyan akkor, felteszem a kérdést: - Más módon nem lehetséges ez? A történet az alpári stílus nélkül is érdekes, a szereplők személyiségének megformálása kitűnő. A szereplők között van orvos, ügyvéd, újságíró, mérnök, vállalkozó, marketingmenedzser, nagyrészt felsófokú iskolát végzett emberek. Szóhasználatuk ennek ellenére színvonaltalan. Ez lenne a mai magyar valóság? A példát szándékosan nem a közmédia szereplőitől hoztam, mert úgy gondolom, ez az egész társadalmunknak csak igen vékony rétege.

Kitől is várhatjuk anyanyelvünk művelését, ha még a szépirodalmi alkotásaink is hemzsegnek a silány kifejezésektől? Az egészséges személyiség az élet minden területén felfelé törekszik, minőségi célokat tűz ki maga elé. A kommunikációban ez mintha fordítva történne.

Vezetők számára tartottunk kollégámmal motivációstréninget. A lapozótömbös táblán ott maradt, az előző napi értekezletük egyik felirata: „A nap során szépen beszélünk!” - alatta; 9 aláírás. Ezt a velünk töltött második napon is betartották. Amikor szóbahoztam, azzal indokolták, hogy nagyon elharapódzott a vállalatnál a csúnya beszéd, amin változtatni szeretnének. Milyen jó, hogy vannak közösségek, ahol már felismerik ezt, és tesznek ellene.

Egy vállalati, vagy hivatali kultúra fontos része, hogy miként kommunikálunk egymással. Ebben pedig jelentős szerepük van a vezetőknek. A magatartásminták, a hierarchiában felűről lefelé terjednek. Mint ahogyan a családon belül is. Ha egy óvodás kisgyermek ’lehülyézi’ az óvónénit, akkor ezt feltehetően a családból hozta, a nagyobb testvéreitől vagy a szüleitől tanulta.

Egy gépsorokat gyártó és szervízelő multinacionális nagyvállalat szervízmérnökei arról panaszkodtak, hogy van egy nemzetközileg is ismert magyartulajdonú vállalat, ahol az egyik üzemvezető köszönés helyett, rendszeresen „B…-meg! - megjöttél?” mondattal fogadja őket. El is nevezték az embert B…-meg Józsinak. A képzésen is így emlegették őt, és azt kérdezték, hogyan kommunikáljanak egy ilyen emberrel? Le kell-e alacsonyodniuk az ő szintjére? A közlés egyszerűségében, mindenféleképpen hozzá kell igazodni. Viszont lehet ezt úgy is tenni, hogy elkerüljük a számunkra nemtetsző, és nem használatos szavakat

Ezek a kifejezések, a közlőnél a feszültségoldásra szolgálnak, ha mi nyugodtak vagyunk, ez kedvezően hat rá és a kapcsolatunkra.

A vállalati kultúra fontos eleme, hogy miként kommunikálunk munkatársainkkal és külső partnereinkkel. Közléseink pedig befolyásolják cégünk brandjét, azaz - milyen képet alakítunk ki magunkról? Ha az összkép kedvező, akkor vonzzuk magunkhoz az embereket, ha kedvezőtlen, akkor taszítjuk, legyenek azok munkavállalók, vevők, beszállítók vagy hatósági személyek. Az udvarias, kellemes magatartás motiválóan hat kéréseink teljesítésére, profitot termel, ami lehet anyagi vagy érzelmi.