Az elmúlt 3 év alatt egyre több HR-es és cég tulajdonos panaszolja, hogy rendkívül nehéz az értékesítői munkakörök betöltése, megfelelő szakemberekkel. Jelentkezők még csak vannak, de amikor elkezdik a beérkezett önéletrajzokat minősíteni, alig találnak olyat, amelynek íróját a személyes elbeszélgetésre érdemes behívni. A beszélgetések pedig legtöbb esetben kölcsönös csalódással zárulnak.
2010-ben egy külföldi érdekeltségű felnőttképzési intézmény oktatás szervezői munkakört hirdetett meg betöltésre. A kiírásban egyértelműen le volt írva, hogy képzési programok értékesítéséről van szó és a feladat: cégek vezetőinek, HR munkatársainak a felkeresése, az Iskola és szakjainak a bemutatása, a képzésekre hallgatók jelentkezésének elérése. A felhívásra több százan jelentkeztek többségében pedagógusok. Az iskola vezetés úgy döntött, hogy közülük 35 főt behív csoportos tájékoztatásra, amelynek keretein belül részletesen ismertetik a munkakör részfeladatait és díjazását. A 60 perces tájékoztatást azzal fejezték be, hogy szünetet tartanak és a szünet után azokkal szeretnének beszélgetni akik a munkakör részletes megismerése után is úgy gondolják, hogy szeretnének oktatásszervezők lenni. A 30 jelenlévőből 3 ember maradt ott személyes megbeszélésre.
A 23 évvel ezelőtt a piacgazdaságra való áttérés megnyitotta az értékesítési csatornákat és a cégek saját maguk akár közvetlenül is eladhatták termékeiket. A globalizáció következtében hazánkba települt külföldi cégek leányvállalatai, és a fejlődésnek indult magyar kisvállalatok igényelték a működésükhöz szükséges eszközöket, berendezéseket szolgáltatásokat. Ebből következően a 90-es évek elején viszonylag könnyű volt eladni.
A magánszemélyek vásárlási kedve is hirtelen magasra szökött. A hiánygazdaság után, szédítő volt az árubőség, és az eladásokban közreműködő emberek készségessége.
Az értékesítői szakma divattá vált. Csábító volt a gyors siker elérése, és a viszonylag magas kereseti lehetőség. Sokan tértek át erre a foglalkozásra a diplomás emberek közül is. 10 éves szárnyalás után a kétezres évek elején érezhetővé vált a szakma népszerűségének stagnálása, de nyílt egy újabb siker terület a pénzügyi szolgáltatások értékesítésének lehetőségével. Ezzel párhuzamosan az értékesítőkkel szemben egyre nőttek a teljesítmény elvárások, s ha valaki magas jövedelemre akart szert tenni, gyakran 10-12 órát kellett dolgoznia. A 2008-ban elindult gazdasági hanyatlást az ágazat úgy próbálta kezelni, hogy az értékesítőkkel szembeni követelményeket magasabbra emelte, és bizonyos területek még a manipulatív technikák bevetésétől sem riadt vissza.
1991-ben az egyik biztosító társaság televíziós reklámkampányában ígéretet tett, hogy „rövidesen felkeressük”. Amikor megjelentek első ügynökeik, a családok el voltak bűvölve, hogy valóban felkeresték őket. Manapság amint kiderül, hogy ilyen vagy hasonló célú látogató érkezett hozzánk, azonnal hárítunk.
A gazdasági konjunktúra felszippantotta a munkaerőpiacról azokat az embereket, akik személyiségüknél fogva képesek voltak az értékesítői feladatok eredményes ellátására. A külső vagy belső motivációból eredő több éven keresztül tartó teljesítmény kényszer, a kiégésükhöz vezetett. Ezek az emberek mostanra kifáradtak, kiégtek, ha még értékesítői munkakörben dolgoznak, akkor a túlélésre játszanak. Meglévő ügyfeleik körében és a cégnél amelynek alkalmazottai, őrzik fáradságos munkával megszerzett pozíciójukat. Akiknek valamilyen oknál fogva megszűnt a státuszuk, olyan mentális állapotban vannak, hogy már nem képesek, nehezebb körülmények között újra a nulláról kezdeni, ezért más munkaterületen igyekeznek elhelyezkedni.
Az eredményes értékesítési munkához sajátos személyiség vonásokra van szükség, ezek közül a 12 legfontosabb a következő:
1) ismeretlen személyek megszólításának, megnyerésének képessége,
2) a másik személyre való gyors ráhangolódás képessége,
3) egyenrangú kapcsolat megteremtésének képessége,
4) manipuláció felismerésének és kezelésének képessége,
5) tárgyalási képesség,
6) önszervezés és időgazdálkodás képessége,
7) asszertív érdekérvényesítés képessége,
8) kényes helyzetekben diplomatikus viselkedés képessége,
9) a bizalom kialakításának képessége,
10) ön és ember ismeret,
11) lelki kiegyensúlyozottság,
12) a visszautasítások kezelésének képessége mentális szinten.
Ezek a képességek a személyiség érése során alakulnak ki, és csiszolódnak egyre magasabb szintűvé, amelyhez időre van szükség.
Akiben ezek a képességek alacsony szinten vannak, ők más munkaterületen tudnak eredményesek lenni, és azt mondják hogy semmi pénzért sem ügynökösködnének.
A jelenleg a munkaerő piacon hiány van az értékesíteni képes személyekből, és amíg ez a hiány betöltődik egy újabb generációval az legalább 3-6 év. Ennek a hiánynak a pótlását segítjük Üzletkötő képzéseinkkel.