Úrrá lett a félelem és uralkodik rajtunk. Félünk a vírustól, félünk az idegenektől, rövidesen félni fogunk a munkánk elvesztésétől, és az anyagi gondoktól. A félelem átvette az irányítást az életünk felett. Manipulálhatók lettünk.

Hozzátartozóimtól gyakran hallottam gyerekkoromtól kezdődően, amikor egy-egy kedves idős legyengült ismerősükre mondták: „Nem éli meg a tavaszt.” Aztán ez vagy így történt, vagy nem. Magyarországon az elmúlt évtizedekben évente körülbelül 6000 ember esett áldozatul az influenzajárvány valamilyen szövődményének. „Ők nem élték meg a tavaszt.” A járványokról tudtunk, de a halálesetek csupán orvosi statisztikák számaiban szerepeltek, és az információk megmaradtak az érintett családok körein belül.

Ha valakinek jó az immunrendszere ritkán kapja el a fertőző betegségeket. A félelem stresszt generál és ellenállóképességünk nagyban függ lelkiállapotunktól. A kimerült vagy stresszes emberek ezért sokkal inkább kivannaktéve a betegségeknek minta a jó mentálisállapotban lévők. Egy fizikai kimerültség vagy hirtelen megemelkedett stressz szint akár néhány órára is blokkolhatja immunrendszerünket, ilyenkor pedig védtelenekké vállunk. Sportolók körében kimutatták, hogy egy kimerítő edzés után a szervezetnek minimum félórára van szüksége, hogy a lecsökkent intenzitású immunrendszer ismét normálállapotba hozza önmagát. Ilyenkor, ha valaki egy fertőző beteg közelébe kerül, ő is elkapja a betegséget. A félelem és a pánik fokozza a stresszt és a fertőzésveszélyt.

Munkám révén sokszor tapasztalom, miképpen tudnak emberek kommunikációjukkal felesleges stresszt generálni egymásban, és bizony van, amikor ennek én magam is áldozatul esem.

A legnagyobb stressz generáló a média. Amikor azt a hírt halljuk, hogy „1200 család vált hajléktalanná az esőzések következtében egy hirtelen megáradt folyó miatt Indiában.” már manipulálva vagyunk. A közlő a szavak sorrendiségével egy képsort indít be a képzeletünkben. Gondolatainkban megjelenik, hogy valahol az országunkban lehet, hogy a közelünkben honfitársaink szenvednek és akár mi is veszélyhelyzetbe kerültünk. A félelemérzés a másodpercek törtrésze alatt kialakul bennünk, és azonnal megemeli az adrenalin szintünket. A mondat végén elhelyezett helyszín megnevezés már nem tudja visszafordítani a szervezetünkben elindult folyamatot. Ha a mondat a következő sorrendben hangzott volna: „Indiában az esőzések következtében egy hirtelen megáradt folyó miatt 1200 család vált hajléktalanná.” nem jövünk izgalomba. Hiszen a földünknek ezen a területén ez a jelenség a monszun miatt igen gyakori, és az ottani otthonok néhány nap alatt újraépíthetők. Ha egyóra leforgása során 5-6 ilyen közleményt meghallgatunk, a tudatunkba befészkeli magát a félelem és úgy érezzük mi is veszélyben vagyunk.

Az emberek hétköznapi kommunikációjában is jól felismerhető a tudatos, vagy a tudattalan stressz generálás. A közelmúltban fordult elő velem a következő két eset:

A patikában egy külföldi gyógyszert szerettem volna kiváltani, de nem volt. Azt az információt kaptam, hogy hiánycikk, kéthét múlva menjek vissza, mert akkora beérkezik az országba. Amikor visszamentem és átadtam a vényt a kiszolgáló azt mondta, hogy nincsen a felírt gyógyszer. Közöltem vele, hogy két héttel korábban ígérték, hogy mostanra lesz. Igen megkaptuk, de dupla olyan adagban mint ami fel van írva. Azt is meg lehet venni? - tettem fel a kérdést. Meg, de az nagyon sokba kerül 8000 Ft. Akkor kérem azt. A patikus beütötte a gépbe, majd közölte: 3500 forint mert van rajta támogatás. Azt hiszem nem szükséges részleteznem a stresszt generáló mondatokat.

A másik eset, a varrógép szervizesnél játszódott le. Elvittem a varrógépemet a szerelőhöz, hogy szorul benne valami. Úgy gondolom a felső cérnát tekerhette magára belül a szerkezet. – mondtam a pult mögött álló férfinak. A műszerész látványosan kihúzta azt a cérnadarabot, amit rajta hagytam és az orrom elé tartotta azzal a szöveggel, hogy ez nincs rátekeredve, de hagyjam ott a gépet és átnézi potom 10000 forintért. Egyhét múlva a gépet azzal kaptam vissza, hogy átnézte, megolajozta és beállította, még a 10 cm-es próbavarrást is ide adta, hogy lássam rendesen var. Hazaérve előkészültem egy nadrágfelhajtáshoz, amikor azt tapasztaltam, hogy a gép újra csak szorul és 20-30 cm varrás után elszakítja a cérnát. Visszavittem a szerelőhöz és elpanaszoltam, hogy ugyan úgy szorul, mint a szervizelés előtt. A férfi rám nézett és közölte, hogy amikor előzőleg elhoztam nem mondtam, hogy szorul. Ha ezt tudja, akkor szétszedi, de az több munka és magasabb ár. Végül még egy hétre ott hagytam és fizettem érte plusz 5000 forintot.

Ennél az esetnél sem tudtam nyugodt maradni, persze csak magamban méltatlankodtam, hogy baleknek néznek. Még jó, hogy az üzletből kijőve nem találkoztam össze egy influenzás emberrel, mert a megemelkedett stressztől nagy valószínűséggel elkaptam volna tőle. Félretéve a humort, a műszerész viselkedése stresszforrás az ügyfelei számára. Az előttem lévő szabónak azt akarta bebizonyítani, hogy rosszul teszi be a tűt, ezért esik ki varrás közben, de végül mégis csak rájött, hogy a foglalat repedt szét és ki kell cserélnie.

Azt hiszem a fenti példák szereplői, nem szándékosan generálják a stresszt klienseiknél. Nincsenek tisztában azzal, hogy magatartásuk és kommunikációjuk mit vált ki a másik félből. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy jobban járnánk, ha az iskolákban a magyarórák egyrészét lecserélnék kommunikációt és magatartást fejlesztő órákra. De hát, magyartanárképzés van, kommunikáció és magatartástudományi képzés nincs az általánosiskolai és középiskolai tanári szakokon. Ennek ellenére, ha jól tudom, a magatartást még mindig osztályozzák az iskolákban.