Mindannyian szeretjük a rugalmas, alkalmazkodó embereket. Velük könnyű dolgozni, szinte minden helyzetben feltalálják magukat, elfogadók, toleránsak. Az ilyen természetű emberekre mondjuk, hogy: „Olyan mint a macska, mindig a talpára esik.” vagy „A jég hátán is megél.”

Felmerül a kérdés, hogy ha valaki mindig, mindenhez képes alkalmazkodni, hol van valójában az ő saját egyénisége, értékrendje? Mikor jön el az a pont amikor az alkalmazkodás a személyiség feladásával is jár?

35 éve foglalkozom vezetőként emberekkel, és 25 éve munkaköri készség- és személyiségfejlesztés a szakterületem. Ezalatt az idő alatt több mint 10.000 ember volt hosszabb, rövidebb ideig a tanítványom, ügyfelem, kliensem, akik saját magukat akarták fejleszteni, rugalmasságukat növelni.

Ezek a személyek tisztában voltak vele, hogy a rugalmasság a sikeres cég vezetés, karrier építés és életvezetés egyik fontos eleme, mert egyébként fellép a „dinoszaurusz effektus”, vagyis a dinoszauruszuk nem voltak képesek alkalmazkodni ezért kihaltak.

A rugalmas alkalmazkodás amint az a rugalmas szóban benne van egyfajta időlegességet, újra változni tudást jelenti. Vagyis addig alkalmazkodom amíg ez szükséges, de megvan a személyiségnek az a szilárd tartománya, amelyhez mindig vissza tudok térni. Ezt a köznyelv gerincességnek nevezi. A rugalmasság vetületében vizsgálva, hogy mi képezi a személyiség gerincét, ami az embernek szilárdságot, tartást ad, a következő három kiemelkedő tényezőt találjuk:

•          kialakult értékrend,
•          önbizalom,
•          saját képességek ismerete.

A kialakult értékrend azt jelenti, hogy tudom mi a helyes, mi a jó, mik azok a társadalmi normák amelyek irányt adnak az életünk során, egy közösség tagjaként. Az önbizalom saját magunkban való hitet jelenti, ami erőt ad a nehéz helyzetek megoldásához. Saját képességeink ismerete, pedig a realitás talaján való mozgást teszi számunkra lehetővé. Ha tudjuk mik az erősségein, és mik azok amiben kevésbé vagyunk jók, úgy tűzzük ki céljainkat, hogy az erősségeinket használjuk leginkább a megvalósításuk során.

A fenti három tulajdonság a személyiség tartópillére, amelytől kimozdulva képesek vagyunk az életünkben előforduló helyzeteket, és emberek megnyilvánulásait megfelelően érzékelni, értelmezni, hozzájuk való viszonyunkat alakítani. Ez egyfajta alkalmazkodás, amelynél folyamatosan tudatosan, vagy tudattalanul azt is szem előtt tartjuk, hogy elérjük céljainkat.

 Ahhoz, hogy rugalmas alkalmazkodásra képesek legyünk a következő készségekre van szükségünk:

•          nyitottság, befogadó képesség,
•          empátia,
•          kiváló mentális állapot,
•          a változás, változatosság képessége.

A nyitottság és befogadó képesség az új ismeretek megszerzését teszi lehetővé számunkra. A világ folyamatosan változik körülöttünk, és ennek érzékelése és megismerése a túlélés egyik eleme. Az empátia az emberi kapcsolataink alakításában nélkülözhetetlen. Az empátia segít a másik ember helyzetének, gondolkodásmódjának és lelkiállapotának felismerésében. A kiváló mentális állapot lehetővé teszi számunkra, hogy a képesek legyünk magunkon kívül másra is figyelni, és a cselekvéshez szükséges energiával rendelkezzünk. A változás és változtatás képessége pedig a gondolati, tudati fejlődés és a helyzetnek, a másik ember személyiségének megfelelő magatartás, cselekvés kialakítását teszi számunkra lehetővé.

Rugalmasságunk alkalmazkodó képességünk az életünk során nem egyforma. Általánosságban elmondható, hogy 40 éves kor alatt az emberek 80%-a könnyen elfogadja a változásokat, sőt maga is előidézője ezeknek. 40 év felett ez a képesség erősen csökken. Kialakul az állandóságra való törekvés, és csupán 20%-nál marad meg az ifjúkori lendület és rugalmasság. Egyre gyorsabban változó világunk azonban megköveteli az állandó dinamikát, a fejlődő képesség megmaradását.

A nyugdíj korhatár kitolásával 40 éves kor után is még 25 év aktív munkaviszonyban maradunk. A munkapiaci verseny szelektál. Aki nem tudja megőrizni változni és változtatni tudását, a perifériára sodródik. Kérdés, hogy mit tud kezdeni ezután önmagával? Egyáltalán rá jön-e hogy mitől esik ki a versenyből, vagy a környezetét, a gazdasági és politikai helyzetet teszi felelőssé sorsa alakulásáért? Mit tud a környezete segíteni az ilyen embereknek azon túl, hogy tolerálja megmerevedésüket, és rosszabb esetben eltartja őket?

Egy Magyarországon működő autóipari nagyvállalat újonnan felvett 12 fejlesztőmérnöke közül 1 év leforgása alatt 10-en már ki is léptek a cégből. A kiválasztás nagyon alapos volt, a jelöltek több szűrőn keresztül bizonyították zsenialitásukat, és a tudományos, fejlesztő feladat ellátására való képességüket. Egy év után az eredmény: sorozatos konfliktusokból eredő kölcsönös csalódások és veszteségek mindkét oldalon.

Amikor elkezdtünk az üggyel foglalkozni, akkor először azt néztük meg, hogy hány évesek voltak ezek az új munkatársak és tudható-e, hogy milyen családi háttér állt mögöttük. Majd azt vizsgáltuk, hogy a vállalat milyen rendszerbe kívánta őket beintegrálni. Kiderült, hogy a cég nem volt felkészülve az Y generáció fogadására és a tudásuk hasznosítására.

„Az Y generáció egy új típusú nemzedék, melynek kialakulásában a technológia száguldó fejlődése játszott rendkívül fontos szerepet. Ha az 1900-as évek utáni időszakot felosztjuk, akkor ez a generáció a negyedik a sorban. Az ezt megelőző nemzedékeket a következőképpen jelöljük. Az 1920 és 1930 között születettek a Veteránok, az úgynevezett Baby boom korszak az 1946 és 1964 között született embereké, míg az X generációhoz az 1965 és 1975 között születettek tartoznak. Az Y generáció az 1976 és 1995 között született embereké, a Z nemzedék pedig 1996-tól napjainkig tart.” (Forrás: Wikipédia)

Az Y generáció egy rétegét képviselik a ninik. Jómódú szülők gyermekei ők, akik maguk is legtöbbször felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. Ezek a fiatalok 4-5 felsőfokú intézmény kipróbálása után szereznek 2-3 diplomát. Többen külföldi egyetemeken is eltöltenek néhány évet. Általában későn, csak 28-30 éves koruk között lépnek be a munkaerőpiacra. Kisgyermekkoruktól kezdve megszokták a kényelmet, a kiszolgálást és az átlagnál magasabb életszínvonalat, amelyet friss munkavállalóként saját jövedelmükből nem tudnak maguknak biztosítani. Az élettapasztalat és az életkor helyett az elért eredményt tisztelik. Elvárják mindenkitől, hogy minden helyzetben egyenrangú félként kezeljék őket.

 Az y generáció főbb jellemzői:

• Folyamatosan fejlesztik önmagukat,
• Türelmetlenek és sietnek,
• Elkésettség érzésével küzdenek,
• Nem tűrik a monotonitást,
• Egyszerre több dologgal foglalkoznak párhuzamosan,
• A technika őrültjei,
• A világhálóról szerzik információikat,
• Nagy az önbizalmuk,
• Nagy a szabadság igényük,
• Gyorsan nyilvánítanak véleményt,
• Látszólagos önállóságra törekszenek,
• Lojalitáskészségük alacsony,
• Életszínvonal igényük magas,
• Gyors karriereredményre törekszenek,
• Egyenrangú kapcsolatokat igényelnek,

Ezen jellemzőkből kiindulva fogalmazhatjuk meg, hogy munkaadóként mit várhatunk el tőluk és milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy tudásuk legjavát adják cégünknek.

A magyar cégek, valamint a külföldi tulajdonú leányvállalatok jelentős része nincs felkészülve az ő fogadásukra és megtartásukra. A magyar cégek előnye, hogy lényegesen nagyobb kreativitási szabadságot tudnak adni munkatársainak, mint a külföldi leányvállalatok, ahol a lehetőség leszűkül a központban kidolgozott módszerek maradéktalan végrehajtására.

A helyzetet bonyolítja, hogy a cégeknél évek óta ott dolgozó, vezetői státuszban lévő X generáció sincs tisztában az Y generációsok másságával és értékeivel. Ha nem a saját gyerekükről van szó, akkor az előbbiekben felsorolt jellemzőket előnytelen keretbe teszik.

A rugalmatlan struktúra, amelybe munkavállalóként bekerülnek, olyan helyzetet teremt, amelyben a zsenik tudása megkérdőjeleződik, emberként leértéktelenedik, s ha nem akarja, hogy személyisége sérüljön, fejvesztve menekül a cégtől. Gyakran külföldre, ahol inkább vállalja a bevándorló státuszt és elindul egy új pályán, mint ahogyan a Nobel-díjasaink is tették.

A megoldás kulcsa a cégek felkészülése az Y generáció fogadására. Ebben kiemelt szerepük van a HR szakembereknek és a cég elsőszámú vezetőjének.

A felkészülés az alábbi területekre kell hogy kiterjedjen:

• Milyen rövidtávú eredmények elérésére tudunk lehetőséget adni a számukra?
• Kik azok a vezetők, akik képesek egyenrangú félként kezelni őket?
• Ki az, aki folyamatosan pozitív visszacsatolásban részesíti őket?
• Hogyan tudjuk szabadságigényüket tolerálni, esetleg kielégíteni?
• Hogyan lehet fokozatosan emelni a felelősségvállalási képességüket?
• Milyen lehetőséget tudunk számukra biztosítani a folyamatos fejlődésre , képzésre?
• Milyen fórumot biztosítunk számukra a véleménynyilvánításra?
• Hogyan tudjuk őket ellátni folyamatosan érdekes feladatokkal?
• Hogyan tudjuk megoldani, hogy csak a kiemelkedő tehetségüknek megfelelő feladataik legyenek?
• Hogyan tudjuk biztosítani körülöttük a féltékenység nélküli, jó munkalégkört?

A kérdésekkel felvetett feladatok közül számos egyszerűen megoldható, de lehet közöttük olyan is, amely a cég belső kultúrájának megváltoztatását igényli. Ez viszont csak több év alatt, a meglévő munkatársak egy részének kicserélésével oldható meg. De vajon egy Y generációs ki tudja, ki akarja-e várni mindezt?