Amikor 1980-ban fiatal mérnökként első munkahelyemen elhelyezkedtem, volt néhány 50. életévét betöltött munkatársnőm. Ők már számolták az éveket és legtöbbjük alig várta, közelgő nyugdíjazásának eljövetelét. Legtöbbjüknek konkrét terve volt arra, hogy mivel fogja lekötni magát nyugdíjasként. A nők többsége az unokákkal való foglalkozásra készült. Akkor a nyugdíjazási korhatár nők esetében 55 év, férfiaknál 60 év volt. A diplomás férfiak ebben a korban valamilyen tanácsosi, vagy szakértői munkakört kerestek maguknak.

Jelenleg a nyugdíjkorhatár meghosszabbításának időszakában vagyunk, amely a közeljövőben az alábbiak szerint alakul:

Az 1957 évben született nők 10 évvel, a férfiak 5 évvel töltenek hosszabb időt aktív munkával mint a nyugdíjazási korhatár meghosszabbítása előtt nyugállományba vonult idősebb munkatársaik.

Ha a munkakör ellátásához szükséges képességek tükrében vizsgáljuk a helyzetet, a következőkkel kell szembe néznünk:

A munkában eltöltött idő alatt, a munkavállaló egyre nagyobb gyakorlatra tesz szert. A feladatok jelentős része rutin jellegűvé válik. Ez azt eredményezi, hogy az egyén sémák alapján kezdi a döntéseit meghozni, vagyis amint adódik egy helyzet, korábbi tapasztalatai alapján tipizál, és egy általa megszokott eljárási módot követ. Ennek előnye, hogy gyorsan talál megoldást, ami gazdaságos energia ráfordítással, viszonylag időtakarékos módon valósítható meg. Hátránya, hogy a kreativitás egyre inkább háttérbe szorul, és elindul ennek a képességnek a fokozatos leépülése.

Ha a munkában eltöltött idő összefüggésében nézzük a környezeti változásokhoz való alkalmazkodás képességét, azt tapasztaljuk, hogy, a fiatal felnőtt korban az új helyzetekhez 80%-ban könnyedén alkalmazkodunk, idősebb korban ez lecsökken 20%-ra. A rugalmasság látványos csökkenése - egyénektől és munkaköröktől függően - 40-50 éves kor között indul meg.

Az ismétlődő feladatok, állandósult helyzetek csökkentőleg hatnak a kreativitásra és a rugalmasságra, míg a gyakori helyzetváltozások, és gondolkodtató új feladatok serkentik ezt a képességet. Jótékony hatású a gondolkodásmód és a magatartás fiatalon tartására, ha az idősödő munkatársak körül sok a fiatal kolléga, akik dominánsak lehetnek a feladatok megoldása során. Ha viszont egy munkahelyen a dominancia az idősebb nemzedéknél van, ők lesznek azok, akik fiatal társaikat saját irányukba befolyásolják. Vagyis csak az teljesít számukra megfelelően, aki képes átvenni látásmódjukat, lassuló tempójukat, ezáltal az egész cég átlag életkortól függetlenül elöregszik.

Ha a két korosztály közel azonos ráhatással bír az eseményekre, akkor folyamatos generációs feszültségnek lehetünk a tanúi. Ami, ha jól van kezelve, és egyik csoport sem gyűri le a másikat véleményével, valamint akarat megnyilvánulásával, a cégnek hasznára válik. Az idősebb korosztály át tudja venni a fiatal munkatársi kör dinamikáját, alkalmazkodó képességét, újra való fogékonyságát, és át tudja adni, munka- és élettapasztalatát, megfontoltságát.

Az öregségi nyugdíjkorhatár kitolódásával ennek mint lehetőségnek a megteremtése, külön HR feladat lett az munkahelyeken.

Azzal is tisztában kell lennünk, hogy ez nem megy simán. Ha a látásmódban és magatartásban megjelenő generációs különbségek felismerésére, és kezelésére nem tanítják meg az embereket, a munkahelyi közösség két táborra oszlik, és elkezdődik egy konfliktusokkal terhes időszak, ami mindaddig tart amíg valamelyik csoport nézetével, mentalitásával uralkodóvá válik, a másik csoportot pedig alkalmazkodásra kényszeríti. Ennek foka elérheti azt a mértéket is, hogy azt aki nem illeszkedik be a dominánssá vált csoport normarendszerébe, kiveti magából a közösség. Ha az idősebb nemzedék erősödik meg akkor a fiatalok, egy-két a cégnél töltött hónap után tovább álnak, ha a fiatalok dominálnak akkor az idősek mentálisan felmorzsolódnak, gyakori betegállományba vagy egy korai betegségi nyugdíjazásba menekülnek.

Mivel az egyén rugalmassága, dinamizmusa, 40-50 év között elkezd csökkeni, ezért a vállalatoknál egyre inkább szükségessé válnak a fiatalon tartó intézkedések, tréningek. Hiszen egy 40 éves ember még 25 évet, egy 50 éves pedig 15 évet munkával kell, hogy eltöltsön. Ez az idő pedig túl hosszú ahhoz, hogy a nyugdíjig valaki a túlélésre játsszon.

Két olyan iskolatársam volt, akik idős szülőktől származtak. Az én gyerekkoromban már a szülői szerepre öregnek számított az, aki 30 év fölött szült gyereket. Mindkét iskolatársam, majd barátnőm édesanyja túl volt a 30-on, amikor születtek, az édesapjuk pedig már 50-en is. Ez a két fiatal nagyon különbözött a többi tizenéves társuktól: mindkettőben volt valami naivitás, és koravén magatartás.

Most, ha ránézek egy babakocsit toló párra, időnként elgondolkozom, hogy vajon szülők vagy nagyszülők-e az illetők, esetenként a már nem túl fiatal nő mellet lévő korosodó férfi pedig a férj vagy a nagypapa? Mindegyik variáció lehetséges.

Az öregedő társadalmat legtöbbször arra értjük, hogy a keresőképes fiatalok száma egyre inkább fogy, az idős eltartottak száma pedig nő. De ugyanezt a fogalmat vizsgálhatjuk abból a szempontból is, hogy egyre inkább kitolódik a gyermekvállalási kedv. Európában az értelmiségi családokban az első gyermek megszületésekor a legtöbb anyuka már jóval túl van a 30-ik életévén, az apa pedig a 4. X-et tapossa.

A gyermeknevelés egyfajta tudás és készség kombinációja. Eretnek gondolat, de mégis felvetődik bennem, hogy a tudás- és készségfejlesztés fiatalon könnyebben megy-e mint idős korban? Látványos példa erre a számítógép kezelésének elsajátítása vagy a gépkocsivezetés. Sok esetben az idős szülők egy gyermeknél nem is vállalnak többet, holott biológiailag és az anyagi körülményeiket tekintve ennek nem lenne akadálya. Idős korban a gyermeknevelés már fizikailag és pszichésen terheli meg a szülőket.

Amíg egy fiatal szülő egyszerűen rácsap a hisztériázó kisgyermeke fenekére, addig az idős mama megpróbálja a helyzetet rábeszélés, alku, majd ennek hatástalanságát tapasztalva a manipulációk fondorlatával kezelni. Ebben aztán maga is teljesen kimerül.

A magatartás és viszonyulás formák nagymértékben életkori sajátosságok. A fiatal szülők a fiatalokra jellemző magatartásmintákat adnak át utódaiknak, míg az idős szülők az öregekre jellemzőeket sajátítatják el gyermekeikkel.

A létszámában fogyó társadalmunkban az idős szülők magatartásukban, életszemléletükben koravén gyerekei egyre nagyobb hányadban vannak jelen a fiatalok között.

Az idős kornak számtalan értéke van ilyen:

• a higgadtság,
• a kiegyensúlyozottság,
• a meggondoltság,
• a tolerancia,
• az óvatosság, amelyek az élet megélt helyzetei nyomán alakulnak ki.

Emellett az idős szülők többsége gyermekei nevelése során lényegesen jobb anyagi feltételeket, kényelmesebb életmódot, és nagyobb biztonságot tud nyújtani, mint a fiatal társaik.

A fiatalság értéke:

• a dinamizmus,
• a gyors döntéshozatal,
• az érzelmi impulzivitás,
• a kockázatvállalás képessége,
• az új dolgokra való nyitottság,
• a rugalmasság.

Ebből eredően az, amit ők nyújtanak utódaiknak: a problémák egyszerű és gyors kezelési képessége, a könnyedség, a kényelmetlenségek elviselésének képessége és a küzdés megtanulása.

Egy társadalom öregedését tehát az is gyorsítja, ha az utódok nemzése idős korra tolódik ki.

Az „öreg kontinens” mint fogalom, amelyet Európára használunk, ma már az itt élők átlagéletkorán túl a lakosság magatartás-megnyilvánulásait is jelenti.

A társadalom legkisebb egységeitől a legnagyobbig törvényszerű jelenség, hogy a fiatalok átveszik a vezetést, még akkor is ha az idősek tisztelete tovább él. A fiatalok pedig egy idősödő társadalomban az idősekhez hasonulnak.

Tanácsadóként sokféle szervezet különböző embereivel találkozom. Ha a különböző korosztályok magatartás-motivációit vizsgáljuk, akkor lényeges eltérések észlelhetők a fiatal felnőttek és a középkorúak között. Az is megfigyelhető, hogy egy szervezet általános magatartása az ott túlsúlyban lévő egyének magatartásához hasonló.

Ha mindezt szélesebb körben, a globalizáció szintjén vizsgáljuk, akkor azok a társadalmak, amelyekben a fiatal korosztály részaránya a magasabb:

• gyorsabban reagálnak,
• rugalmasabbak,
• könnyebben tudnak alkalmazkodni a változásokhoz,
• az új, eddig ismeretlen helyzetek kihívást jelentenek számukra,
• félelem nélkül kezdenek kockázatos akciókba.

Ezzel szemben az öregedő társadalmak:

• a hagyományok megőrzésére törekszenek,
• ragaszkodnak a bevált szokásaikhoz,
• hosszú a reakcióidejük,
• az új, ismeretlen helyzeteket igyekeznek sematizálni, és valamilyen korábban bevált módszer szerint lekezelni,
• óvakodnak a kockázatos akcióktól.