A vezetők jelentős része küzd túlterheltséggel, úgy érzik hogy lényegesen több tennivalójuk van, mint amit normál munkatempóban 8 óra alatt meg lehet csinálni. Okos, tehetséges munkatársakat választanak maguk mellé, mégsem tudják a feladatok átadásával megfelelően tehermentesíteni magukat.

Azt gondolnánk, hogy csupán a beosztotton múlik, hogy átadható-e neki egy feladat. De valójában a feladatok megfelelő átadása, és elvégzésének minősége a vezető képességeinek függvénye.

Mint ahogyan diákként megtapasztaltuk, vannak jó és rossz tanárok, a munkahelyeken ugyan úgy vannak jó és rossz vezetők. Pedig még az is előfordul, hogy egy rossz tanár szakmailag képzettebb mint a jó tanár. Mégis az, hogy az alája beosztott diákok érdeklődéssel hallgatják-e a magyarázatát, szívesen megcsinálják-e a kiadott házi feladatot, az saját tudásának mint információnak az átadásán, majd ezek után a számonkérés módja közötti különbségen van, vagyis, hogy fel tudja-e kelteni az érdeklődést, vonzóvá tudja-e tenni tárgyát a diákjai számára.

„Unom már, hogy mindig újra kell kezdenem a magyarázást és képtelenek a beosztottaim maguktól hibátlanul csinálni a dolgukat.” - panaszkodott egy vezetői tréningen résztvevő hallgatóm. A vezetés jelentős részben pedig erről szól, újra és újra feladatokat és ezzel együtt információt átadni, figyelemmel kísérni az előrehaladást, szükség szerint korrigáltatni, és az eredményt elismerni. Akit ezek a feladatok untatnak, vagy fárasztanak az nem áll készen a vezetői szerep felvállalására.

Van aki vezetőként úgy gondolja, hogy a munka dandárját neki kell elvégeznie, beosztottai pedig mindehhez csupán asszisztálhatnak, szakmai tudásban és feladatmegoldó képességben felette áll munkatársainak, és ezért a bonyolult és nehéz teendőket magánál tartja.

Jelszava: „Amíg elmondom, addig megcsinálom!” ebből a hozzáállásból pedig a következő hátrányok származnak:

•  a vezető leterheltsége a teendők sokasodásával egyre nő,
•  a folyamatos túlterhelés stresszessé teszi a vezetőt, ingerlékennyé és fáradttá válik,
•  saját teljesítőképessége limitálja a szervezeti egység teljesítményét,
•  a vezető tudattalanul gátolja a munkatársai és a szervezeti egysége fejlődését,
•  a vezető a vezetése alatt lévő szervezeti egység legszűkebb keresztmetszetévé válik,
•  a munkatársai leszoknak a kreativitásról, az önállóságról, a kezdeményezésről,
•  a munkatársak képességei visszafejlődnek,
•  a beosztottaknál sok lesz a felesleges, eredmény nem hozó tevékenység.

 Sokan úgy vélik vezetőnek születni kell. Valóban egyes képességek hozzájárulnak a gyorsabb vezetővé váláshoz. de a vezetői feladatok ellátásához szükséges képességek fejleszthetők. Ugyan úgy ahogyan egy táncosnál fejleszthető a mozgás készség, egy énekesnél a légzés és hangkibocsátás képessége.

Más emberek irányításához az alábbi személyiségvonások fejlettsége, és folyamatos fejlesztése szükséges:

•          ön és emberismeret, előítéletektől mentes gondolkodás,
•          információ- és tudásátadás képessége,
•          mások segítésének, fejlesztésének képessége,
•          feladat meghatározás és átadás képessége,
•          másokra figyelés, ellenőrzés  képessége,
•          másokban való megbízás képessége,
•          többszintű és több nézőpontban való gondolkodás képessége,
•          mások motiválásának képessége.

Az eredményes munkavégzés és saját maguk tehermentesítésének érdekében vezetői tréningjeinken a vezetés módszertani ismereteiken túl, ezeket a képességeiket is fejlesztik hallgatóink. 

„Az érdek kapcsolatok mindig tartósabbak, mint az érzelmi töltésű kapcsolatok, szövődjön az  barátság, házasság, munka, vagy üzlet területén.” - írja Sheena Iyengar a Stanford Egyetem tudományos kutatója, aki a világ legismertebb döntéshozatali szakértője. A Választás művészete (HVG Könyvkiadó 2010.) című könyvében részletesen elemzi a  különböző kultúrákban élő emberek döntéshozatali szokásait. Álláspontját a világ több kultúrájában működő egyetemek  (Amerikai Egyesült Államok, Nyugat - és Kelet Európa, India, Japán, Kína, Ausztrália) munkatársai által végzett, közös kutatóprojekt eredményeivel is alátámasztja.

Az érzelmek szubjektívak, és mulandóak ezért, ha egy döntés meghozatalakor kizárólag az érzelmeinkre hagyatkozunk, nagy kockázatot vállalunk. Ha az összekapcsolódást előidéző  érzelmek elmúlnak, netalán tán az ellenkezőjére változnak, nincs mi indokolja a további együttműködést, sőt a negatív érzelmek szétfeszítik az együvé tartozást.

Sheena Iyengar a gazdasági döntéseken túl, könyvében kitér a házassági döntésekre is. Az európai és amerikai házasságok gyakori felbomlásának okát, az érzelmi inditatás kizárólagosságára vezeti vissza. Ebben a kultúrában a házasságok túlnyomó részt érzelmi alapon kötetnek, működnek és bomlanak fel.

Ezek szerint kultúránkban életünk legfontosabb magánéleti döntéseit, szinte kizárólag érzelmi motivációk alapján hozzuk meg.

Ezzel szemben a távolkeleti országokban élő emberek házasságkötése és együttélése racionális érdekeken alapszik. Itt a mai modern világban is a házasságok legnagyobb hányada, továbbra is kommendálás útján köttetik meg. Például: Kínában és Indiában a szülők egyeznek meg egymással, még az előtt mielőtt a házasságra lépő felek megismernék egymást. Japánban pedig amióta a fiatal nők is munkát vállalnak, természetesnek számít, hogy a munkahelyi főnök dönti el, hogy kik lesznek összeillő párok a fiatal beosztottjai közül. Javaslata pedig a legnagyobb megtiszteltetésnek számít, ami két fiatalt érhet, és eszükbe sincs visszautasítani, és mást választani az érintetteknek.

Iyengar professzor asszony saját példájával is védelmébe veszi az érdekeken alapuló házastársi szövetséget. Indiából származó szülők gyermekeként született Torontóban. Szülei az anyaországbeli szokásoknak megfelelően, korábbi ismeretség és szerelem nélkül léptek házasságra. Szövetségüket folyamatosan erősen tartotta a közös cél, a házasságban kialakult szereposztás, és ebből következő feladat leosztás, ami kiegészítette egymást. Együttműködésükre a legnehezebb élethelyzetekben is a „közösen, egymást segítve könnyebb megoldani” gondolkodásmód volt a jellemző. A professzor asszony véleménye szerin az érdekházasságokban is megjelenik az egymás iránti szeretet, elköteleződés, szexualitás, de ennek nem feltétele a szerelem.

Visszatérve a saját kultúránkra, a szerelem alapú házasságok akkor tudnak hosszútávon is funkcionálni, ha a házastársak között kialakul az érdekszövetség és idővel a mulandó szerelem helyébe, egymás kölcsönös megbecsülése lép. Ha a házasságban gyermekek is vannak, akkor az összetartó érdekek között ott van a gyerekek nevelésének közös feladata, a gyerekek érdekeinek saját érdekké alakításának képessége. Minél inkább individuális szemléletű egy társadalom, a benne élőknek annál nehezebb az egyéni érdekeket közösségi érdekké átalakítani, vagyis a család mint közösség érdekeit a tagjai egyéni érdeke elé helyezni.  

Ez előző két írásomban az öngondoskodás mikéntjéről írtam. Most pedig arról is szó lesz, hogy miért érdemes az öngondoskodás képességét kifejlesztenünk magunkban.

Ahhoz, hogy élvezni tudjuk az életet biztonságra van szükségünk. A saját biztonság alapvető emberi igény, és hosszú távon akkor érezzük jól magunkat, ha 80%-ban kiszámíthatóak az események körülöttünk, és csak 20%-ban van jelen a bizonytalanság. A túl sok bizonytalanság frusztrációt okoz, amitől rosszul érezzük magunkat. A biztonság megteremtéséhez az is lényeges, hogy a kiszámítható események pozitívak legyenek, és azok bekövetkezését befolyásolni tudjuk.

Akkor érezzük biztonságban magunkat, ha alapvető emberi szükségleteink kielégülnek, és ebben a lehető legkisebb mértékben függünk másoktól. Ugyanis a túlzott függőség, kiszolgáltatottságot, ez pedig bizonytalanságot eredményez.

Akkor vagyunk igazán biztonságban, ha saját biztonságunkról magunk, nem pedig mások gondoskodnak. A saját biztonság megteremtése, felnőtt létet és felnőtt magatartást feltételez. A kisgyermekről a szülei gondoskodnak, tehát a szülőktől kapja a biztonságot. A felnőtt magatartás azt jelenti, hogy képes gondoskodni magáról az ember, vagyis ki tudja elégíteni szükségleteit, mint a

•          megfelelő lakáskörülmény,
•          étkezés,
•          ruházkodás,
•          egészség,
•          pihenés.

Ezeknek a szükségleteknek a kielégítéséhez a kapitalista gazdasági rendszerben pénzre van szükség, ebből következik, hogy mindezeket akkor tudjuk magunknak biztosítani, ha rendelkezünk a pénzteremtés, és a pénzzel való gazdálkodás képességével.

„Ahhoz, hogy más eredményhez jussunk, másként kell gondolkoznunk.” – mondta Szentgyörgyi Albert. Ezért a jó gazdálkodás, és a magasabb szintű pénzügyi kultúra kialakítása, egyén és társadalmi szinten is a gondolkodás megváltoztatásával indulhat csak el.

Ennek legelső lépése a pénzhez való viszonyunk megváltoztatása.

Azokban a gazdasági rendszerekben, ahol az emberek öngondoskodási képessége fejlett, például az USA, sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a pénz megszerzésének és gyűjtésének, ezáltal saját biztonságuk megteremtésének, mint azokban a társadalmakban ahol a gondoskodás egy részét az állam átvállalja.

Gyakran mondjuk rosszallóan, hogy: „Amerikában minden a pénzről szól, csak a pénz számít és az emberek a tekintélyüket pénzükkel szerzik meg”. - Ott azt az embert tisztelik, és arra néznek fel, akinek sok pénze van. Ez azért alakult ki, mert mindenkinek magáról kell gondoskodnia rövid- és hosszútávon egyaránt. Ugyanis az állami ellátás csak alapszintű, és csak a legszerényebb igényeket elégíti ki. A munkavállalók bruttó bért kapnak és maguknak kell eldönteni, hogy ezt mire fordítják. Mennyit tesznek félre havonta idős korukra, milyen összegű betegbiztosítást kötnek, milyen ingatlant vásárolnak, és fizetik ennek az éves adóját, vagy inkább bérelnek, és az ezek után még megmaradt pénz, milyen havi kiadásokra elegendő.

A biztonságérzés egyfajta távlatot is magában hordoz, vagyis nem csupán a jelen, hanem a jövő kiszámíthatóságára is vonatkozik.

A kapitalista gazdasági formában való boldogulni tudás, az emberektől másfajta pénzhez való viszonyulás elsajátítását is feltételezi. A pénzt megszerezni, megtartani, fialtatni csak az tudja akinek fontos a pénz, szeret vele törődni, mert tudja hogy a biztonság alapja.

Az egyén számára, lényegesen nagyobb biztonságot jelent, ha képesnek tartja magát saját szükségletei megteremtésére, önmaga és családja fenntartására, mintha egy gondoskodó államra kényszerül hagyatkozni ezen a téren. A kapitalizmus sajátossága, hogy az emberektől öngondoskodást vár el, és ebben a gazdasági rendszerben csak az van biztonságban, aki erre képes.

Az öngondoskodás azt jelenti, hogy saját tudásunkat és képességeinket felhasználva képesek vagyunk pénzkereseti tevékenységet folytatni, ezáltal szükségleteinket kielégíteni.

Az öngondoskodásnak 3 formája van.

Az első, amikor valaki munkavállalóként úgy használja ki a jelen helyzet adta lehetőségeket, hogy közben a jövőjére is gondol. Ekkor eladja munkaerejét, tudását, különleges képességét és az így megszerzett jövedelmének egy részét megtakarítja a szűkösebb időszakokra, valamint az öregségére. Ilyenkor a biztonságot a munkaerőpiacon könnyen eladható tudás, képesség jelenti, és a munkavállalónak folyamatosan gondoskodnia kell arról, hogy a versenyképessége megmaradjon. Ekkor nem kell félnie attól, hogyha megszűnik a jelenlegi munkahelye, akkor nem fog tudni elhelyezkedni.

Ezen a téren élesen elválik a sztenderd tudást birtoklók, és a magasan képzett, több diplomás kutató fejlesztő munkát végző alkalmazottak helyzete. A sztenderd tudással - legyen az akár egyetemi végzettség is, - sajnos vele jár a kiöregedés, mint veszélyforrás. Vagyis 40-50 éves kor körül elkezd csökkenni a munkavállaló munkaerő piaci értéke, és egyre nehezebben tud a nála fiatalabb korosztállyal versenyben maradni. Míg a tudományos területeken dolgozó alkalmazottak értéke, a pályán eltöltött idő növekedésével magasabb lesz, ebből eredően nemzetközi keresettségük fokozódik.

Az öngondoskodás második formája, amikor valaki saját magának teremt munkahelyet, ezáltal munka lehetőséget.

Ekkor már nem csak önmagáról, és a családjáról kell gondoskodnia, hanem fenn kell tartania vállalkozását is. Ismernie kell munkatevékenysége ciklikusságát, gondoskodnia kell megfelelő tartalékokról, hogy a kevésbé forgalmas, vagy a megbízásokban gyér időszakokat is képes legyen kezelni, vállalkozását működtetni. Itt a verseny más vállalkozásokkal, és nagyobb cégekkel is folyik. A vállalkozás versenyképességét, a változó piaci körülményekhez való gyors alkalmazkodás, és rugalmasság képessége határozza meg.

Az öngondoskodás harmadik formája, amikor valaki tulajdonában olyan vállalkozások és cégek vannak, amelyek már nemcsak őt, hanem alkalmazottakat is foglalkoztatnak.

A tulajdonos, ha az magánszemély már nem csak önmagáról, családjáról esetleg majdani örököseiről, hanem az alkalmazottakról is gondoskodik. Amikor egy munkakört valakivel betöltet, akkor gondoskodnia kell arról, hogy a munkavállalónak legyenek feladatai, és megteremtse mindazokat a feltéteket, amelyek a feladatok elvégzéséhez szükségesek. Életkora előre haladásával, pedig arról is gondoskodnia kell, hogy az általa alapított cég a családtagjai, vagy más tulajdonosok által tovább működjön. A verseny itt már cégszinten folyik. A tulajdonos saját státuszát akkor tudja megtartani, ha a cégét eredményesen működteti, és a gazdaságban jelentkező konjunktúrát és recessziót képes jól kezelni.

Az utolsó néhány évben a versenyszféra területén az ügyfélszolgálat munkatársainak kiemelkedő szerepük lett a vállalat forgalmának generálásában az újbóli eladások növelésében. Az ő feladatuk, a cég legértékesebb vagyonának - az ügyfél vagy vevőállomány - gondozása. Ehhez legtöbbször az alábbi feladatok tartoznak

• tájékoztatás,
• panaszkezelés,
• problémamegoldás,
• garanciális ügyek intézése,
• új igények felderítése és kielégítése,
• az együttműködés fenntartása,
• hibák kijavítása,
• a vevő hűségének növelése,
• újabb vásárlások generálása.

Nagyon sok vállalatnál korábban úgy gondolták, hogy az ügyfélszolgálat az egy szükséges rossz a szervezet egységei között, akinek a feladata a hárítás, és az ügyfelek távoltartása a cég többi munkatársától, hogy azok nyugodtan végezhessék feladataikat. Eben a felfogásban, az ügyfélszolgálat akkor látta el jól a feladatát, ha észrevétlenül dolgozott, és nem terhelte problémákkal a többi szervezeti egységet.

A túltelített piaci körülmények között, élesedő versenyhelyzetben, a meglévő ügyfelek értéke megnövekedet, hiszen új vevőt szerezni ma már legtöbbször csak úgy lehet, ha elcsábítjuk a konkurenciától. Ez pedig egyre nehezebb, mert a versenytársaink is tisztában vannak ügyfeleik értékével, és mindent megtesznek, hogy lojalitásukat megőrizzék.

A szerepkör megerősödéséhez, az is hozzájárult, hogy a legtöbb műszaki termékeket értékesítő és szervízelő cég, e két részlege között a nyereségtermelés aránya megfordítódott. Míg korábban a profit nagyobb hányadát az értékesítés hozta, ma már a követő szolgáltatásoké lett a főszerep. A partner cégeik új eszközbeszerzése - a gazdasági válság kijózanító takarékossági szemléletét követően - lecsökkent, és csere helyett inkább a műszaki berendezéseik rendszeres karbantartását állaguk megóvását választják.

A versenyszférától nagyban különbözik az állami intézmények, hivatalok ügyfélszolgálati munkája. Itt az ellátás kötelező, az állampolgár ritkán választhat más „szolgáltatót”. Ugyan akkor szavazatával kifejezheti elégedettségét, vagy elégedetlenségét az ellátás mértékével, körülményével és a bánásmóddal kapcsolatban. Ezért az ügyfélszolgálati munkának az állampolgárok körében hangulatteremtő hatása van.

Sokan tévesen úgy gondolják, hogy az ügyfélszolgálat kizárólag ügyfélszolgálati irodában, telefonos vagy személyes ügyfélszolgálati referensek közreműködésével valósul meg. A professzionális ügyfélkezelés, ennél azonban lényegesen tágabban értendő. Ügyfélszolgálat minden olyan tevékenység, amit egy vállalat vagy szervezet külső partnereinek végez, és eközben kapcsolatba kerül velük.

Ilyen lehet például:

• vevőszolgálat,
• recepció szolgálat,
• a rendelés felvétel,
• a rendelés visszaigazolás,
• a teljesítéshez köthető tájékoztatás,
• a teljesítés, ha az az ügyfél telephelyén, lakásán, vagy bárhol az ő jelenlétében valósul meg,
• a logisztika,
• az ügyfélbevonásával, együttműködésével megvalósuló projekt munkák,
• az ügyfél megrendeléséhez kötődő termékfejlesztés, gyártás,
• a panasz- és reklamációs ügyek kivizsgálása, és intézése,
• a személyes szolgáltatások (orvos, ügyvéd, fodrász) kliens, vendég és ügyfél kapcsolata,
• a közszférában az állampolgárok adójából finanszírozott szolgáltatások (igazság szolgáltatás,    betegellátás, oktatás).

A felsorolásban szereplő teendőket legtöbbször nem ügyfélszolgálatos munkatársak látják el, mégis ügyfélszolgálati tevékenység valamennyi. A feladatokat teljesítőknek szakmai hozzáértésük mellett, képesnek kell lenniük, a megfelelő ügyfél kommunikációra, az együttműködés elérésére és fenntartására, az ügyfél igényeinek a megértésére, a konfliktus helyzetek kezelésére, az ügyfél lojalitásának erősítésére.

Egy szervezet akkor tudja megőrizni, és folyamatosan növelni ügyfelei számát, ha valamennyi munkatársa ügyfélközpontú szemlélettel és magatartással rendelkezik. Ehhez a szemlélethez el kell tudni fogadni, hogy a fizetést közvetett úton az ügyfelektől kapjuk, és addig van munkahelyünk és feladatunk amíg van kinek és kiért dolgoznunk. 

Nehéz elfogadni, hogy békeidőkben mindenki a saját sorsának a kovácsa, és nem okolhatunk másokat balsorsunk miatt. Természetes „énvédelmi” mechanizmus amikor valaki felmenti magát a felelősség alól, de ennek a hátránya, hogy ezután is mindent ugyan-úgy fog csinálni mint eddig.

Az erős szociálisháló, a jóléti-társadalmak és a volt szocialista országok gondoskodó magatartása rendkívül humánus, de számtalan pozitívuma mellett van negatív hatása is. Ezekben a társadalmakban az emberek nagyobb hányada leszokik, vagy hozzá sem szokik az öngondoskodásról, saját maguk biztonságának megteremtéséről. Tehetik ezt azért, mert ennek feladatát, és felelősségét átvette tőlük az állam. A jóléti társadalmak addig képesek ezt a rendszert fenntartani amíg pörögött a gazdaság, és az államnak könnyen jönnek a bevételei. Az állami bevétel jelenős hányadát az adók képezik, és ebből tud vissza osztani, és fedezni az oktatás, a nyugdíj, az egészségügy, a kultúra, az államigazgatás, és a rendért és védelemért felelős fegyveres testületek költségeit.

A rendszer kitermeli az adózatlan jövedelemszerzés legkülönbözőbb formáit. Az emberek elkezdenek ügyeskedni, és okosban megoldani amit csak lehet. Akik az elosztásokban részt vehetnek, ők korrumpálhatóvá válnak, megnő a bejelentetlen munkavállalások, túlóráztatások száma, az egészségügyi szolgáltatások egy részéhez külön fizetés ellenében lehet hozzájutni.

Az ügyeskedés, még ha meg is oldunk vele bizonyos helyzeteket, nem jelent öngondoskodást, mert jellemzője, hogy:

•          alkalom szerű,
•          bizonytalan,
•          törvénytelen,
•          nem tervezhető,
•          az adott helyzethez kötött,
•          egyéni felelősséget nélkülöz,
•          kockázatos.

Érdekessége azonban, hogy az ezt az utat választók, sikerélményként élik meg az így elért eredményeiket, és saját vállveregetéssel jutalmazzák önmagukat. Egy izgalmas játéknak lesznek részesei, ami könnyen szenvedéllyé válhat, és akkor is űzik amikor már nincs gazdasági kényszer erre.

Persze nehéz elfogadni, hogy minden 7 bő esztendőt 7 szűk esztendő követ, és a bőség időszaka a takarékosság időszaka kellene, hogy legyen. Ilyenkor kell felhalmozni, félrerakni, hogy legyen mihez nyúlni a szűk esztendők alatt. Különösen nehéz ez akkor, amikor egy társadalom népességének jelentős része felnőttkorában is gyerekként van kezelve, mert az állam gondoskodik róla, és ennek felelősségét magára vállalja. Mind ez rendkívül humánus, de hosszútávon nem biztos, hogy hasznos az egyén szempontjából, hiszen saját sorsának irányítására való képességei nem tudnak kifejlődni.

Az utolsó néhány évben a marketingkutatóktól egyre többet hallani a válságtanult fogyasztói magatartásról, és a reklámfáradt fogyasztóról.

Magyarországon ehhez még a reklámcsalódottság is társul, hiszen a gazdasági fellendülés időszakában kötött üzleti megállapodások sok vásárlónál komoly anyagi veszteségekkel jártak. Gondoljunk a devizahitelesek, a fizetésképtelenné vált életbiztosítás-megtakarítók, az egész családi vagyonukat elvesztő tőzsdei kisbefektetők, vagy azon gépkocsi tulajdonosok esetére, akik hosszú lejáratú hitelre vásárolt autójuk újkori értékénél lényegesen nagyobb hitelállománnyal rendelkeznek még évekkel a vásárlás és a hitelfelvétel után is. A reklámok mindannyiuknak nyereséget, biztonságot, kényelmet ígértek. Akik hittek ezen termékek reklám-ígéreteinek, azok most a nyereség helyet veszteséget kénytelenek elkönyvelni, a biztonság helyet bizonytalanságba kerültek, a vágyott kényelem helyett pedig a végrehajtói megkeresések nyomán kialakult, kényelmetlen helyzetekbe kerültek.

Ha körülnézünk, akkor azt látjuk, hogy szinte minden családnak van legalább egy olyan súlyos vesztesége, amit a félrevezető reklámoknak ró fel.

A reklámcsalódott fogyasztónak, ezért újfajta üzenetekre van szüksége a vásárlás eldöntéséhez.

Míg a reklámfáradt fogyasztók főbb sajátosságai, hogy nem értik a szofisztikált - vagyis a mesterkélt, körmönfont - üzeneteket, mert az egyszerű közlésekre fogékonyak és nyereségközpontúak, addig a reklámcsalódott fogyasztók korrekt tájékoztatást kérnek, hiszen a biztonságot és a garanciát igénylik.

 A reklám célja egy termék vagy szolgáltatás népszerűsítése, valamint az előnyös tulajdonságok bemutatása, ezáltal ismertség és vásárlás generálása.

 Egy csalódott ember azonban óvatos, és még ott is rosszat sejt, ahol ezt nincs oka feltételezni. Az előbbi ok miatt ígéretekkel nehéz célt érni nála, sőt, ezzel csak fokozzuk hitetlenségét. Amíg a korábbi években a reklámok jelentős része különböző manipulatív célú közlésekből állt, és ezzel hatott a célközönség érzelmeire, ma ezek inkább ellenérzéseket generálnak, és a vonzás helyett taszítást váltanak ki.

A jó reklámszövegíró tisztában van a célközönség kulturális beállítottságával, aktuális lelkiállapotával. Tudja, hogy ami jól hat az egyik kulturális közegben, az lehet teljesen haszontalan üzenet egy másikban. Ezért aki ma hatásos reklámszöveget, cég- és termékbemutatót akar megfogalmazni annak először célcsoportja vásárlási motivációját kell felderítenie. A vásárlást motiváló tényezők befolyásolják majd a vevő döntését, ami a társadalmi jellemzőkön túl attól is függhet, hogy a megvásárolandó termék mekkora értékhányadot képez az ő jövedelméhez viszonyítva, és azt rövid, vagy hosszú távú befektetésnek tekinti-e?

Minden ember viselkedését két alapmotívum befolyásolja, amelyeket hipnózis útján lehet a leginkább feltárni. Ez a boldogság és a nyugalom elérésének vágya, de a külvilágból érkező ingerek által kiváltott magatartás ennél lényegesen több motívum együttműködéséből alakul ki, ugyanakkor a végső cél mindenkinél e két érzelem megélése, és az ehhez vezető út egy-egy mérföldköve az aktuális cselekvés.

A reklámszövegírónak ezért előre ki kell számítania, hogy az általa megfogalmazott szöveg milyen mértékű hatást fejt ki racionális, és érzelmi síkon a célközönségnél.

A másik fontos tényező, hogy a szavainknak és a mondatszerkezeteinknek van elsődleges és másodlagos jelentéstartalmuk, de a kettő legtöbbször különbözik egymástól. A másodlagos jelentéstartalom lényegesen több információt hordoz magában és nagyobb hatással bír, mint az elsődleges jelentés. A reklámszöveg szerkesztőjének pontosan ismernie kell, hogy e két síkon az általa megfogalmazott üzenet mit közvetít, és milyen hatást vált ki a célcsoport tahgjaiban.

A reklámcsalódott magyar célközönséghez csak az egyenes, tiszta üzenetek juttathatók el eredményesen. Hogy miként kell ezt jól megfogalmazni? Ezt tanulják meg a Reklámszövegírás című tanfolyamunk résztvevői!

Gazdálkodj okosan!

Interjú középiskolások oktatófilmjéhez  - 2014. június 18.

Az oktatásba évek óta téma, hogy emelni, kell az iskolapadból kikerülő középiskolások pénzügyi, gazdálkodási kultúráját. A képzés támogatója az OTP Bank. A pedagógusok számára beszélgetést, iskolai műhelymunkát elindító 8-10 perces oktatófilmek készülnek, amelyek segítségével fejleszteni tudják a serdülőkorú fiatalok pénzügyi, gazdálkodási magatartását. Egy ilyen kisfilmhez kértek tőlem interjút a Családi spórolás témában.

Hogyan segíthet egy gyerek a család gazdálkodásában?

Egy tinédzser korban lévő gyerek nagyon sokféle képen tud a család gazdaságos működtetésében a szülei segítségére lenni.

Elvégez olyan feladatokat amiért esetleg fizetni kellene. Például lenyírhatja a füvet,végezhet kisebb javításokat, megfőzheti a vacsorát, vagy a megsütheti a süteményt, ezzel csökkenteni lehet a kiadásokat.

Vagy a másik lehetőség, hogy maga is részt vesz a pénztermelésében. Például vállal szórólap kihelyezést, idős embereknél takarítást, bevásárlást, idény jellegű mezőgazdasági munkát. Minden gyereknek saját magának kell felkutatnia a pénzforrásokat, amiben rokonai, ismerősei is közreműködhetnek.

A harmadik módja a segítésnek, hogy ami még használható azt használja, ilyen lehet a testvértől, unokatestvértő megörökölt tankönyvek, ruhák és egyéb használati tárgyak.

Hogyan lehet, kell-e bevonni a családi költségtervezés készítésébe a gyerekeket?

Kicsi kortól kezdve fokozatosan és természetesen. Ha a szülök a gyerekek előtt beszélgetnek kiadásaikról, azokról a terveikről, amelyeknek a megvalósítása pénzbe kerül, akkor a gyerekek úgy nőnek fel, hogy ismerni fogják a pénz értékét. Ezen azt értem, hogy tudni fogják, hogy szüleik mennyit dolgoznak (hány napot, hónapot esetleg évet) ahhoz hogy a család el tudjon menni nyaralni, vagy a lakást egy szobával nagyobbra tudják cserélni. A gyerekeknek tisztában kell lenniük azzal, hogy ezeknek a javaknak pénzben kifejezhető értéke pontosan mennyi, vagyis mennyibe kerül a nyaralás, a lakás csere. Fontos, hogy ismerjék a rezsi kiadásokat is a gyerekek. Vagyis mennyibe kerül a víz, a villany, a gáz az élelmiszer és a ruházat amit a család elfogyaszt, megvesz.

A szemléletünkben nagyon fontos, hogy magának a pénznek is értéket tulajdonítsunk, megbecsüljük, vigyázzunk rá.

Ezzel a módszerrel elérhető, hogy a gyerekek is felmérik és kontrollálják saját kiadásaikat.

Az ember mintakövető, amit lát, tapasztal, azt fogja ő is csinálni.

A pénzhez való viszony határozza meg viselkedésünket.

Ha szeretjük a pénz, akkor igyekszünk megszerezni, szívesen dolgozunk magáért a pénzért is.

Vigyázunk rá, és gyűjtjük. Kicsi korban örömöt jelent az egyre hízó malacpersely, később pedig a szépen gyarapodó bankszámla.

Ha nem szeretjük a pénzt, akkor nem akarjuk megszerezni, nem a pénzért dolgozunk, és ha van pénzünk, igyekszünk minél előbb megszabadulni tőle. Ebből aztán egy furcsa pénzviszony vagy inkább pénziszony alakul ki az ilyen embereknél. Sosincs pénzük, és haragszanak magára a pénzre is. A takarékosság helyet is a spórolás szót használják, ami kellemetlen rossz érzéseket vált ki belőlünk.

Tud-e a magyar ember okosan költeni?

Van aki tud mert megtanulta, és van aki nem, mert nem volt alkalma megtanulni. Én azt tapasztalom, hogy azok a felnőttek akiknek sok pénzük van, nagyon megfontoltak a költésben. Ő rájuk nem jellemző az ötletszerű vásárlás, pénzköltés. Valójában ők ezt a szót nem is igen használják. Ők befektetne vagy beruháznak. Ők beruháznak egy fitness terem bérletbe, egy jó minőségű öltönybe, feltöltik az éléskamrát, még a szó használatuk is más mint akik könnyen költenek.

Ők a pénz gyűjtését, forgatását, fialtatását élvezik és nem az elköltését. Ők nem a látszatra adnak, mert „a pénz a csendet szereti”.

Gondolkodásunk megnyilvánul szóhasználatunkban, egészen másképpen fogalmaznak a költekező és emiatt sokszor pénzhiányban szenvedő és a takarékoskodó emberek.

Ami érdekes, hogyha változtatunk szóhasználatunkon, akkor a pénzhez való viszonyulásunk is megváltozik.

Tudatosak vagyunk-e a pénzköltés területén?

A tudatos, okos gazdálkodáshoz önismeretre is szükség van. Tudnunk kell magunkról, hogy mi motivál bennünket, mennyire csábulunk el a pénz költés lehetőségeinek.

Vannak akik hosszú távú játékosok. Vagyis ők képesek egy cél érdekében kitartóan dolgozni, pénzt termelni és gyarapítani. Vásárlásaik egy része pénztermelő beruházás. Őket nem érdekli a környezetük véleménye, nem fognak hozzányúlni a megtakarításaikhoz, bármilyen csábításnak vannak kitéve. Ugyanis a pénz, és a birtoklásából adódó biztonság örömmel tölti el őket.

Vannak akik könnyen elcsábulnak, ezért nekik olyan megtakarítási formát célszerű választani, amely lehetővé teszi a rendszeres, kis összegű takarékoskodást egy olyan számlán, amelyhez aztán csak egy bizonyos idő után tudnak hozzányúlni. Ezzel ki tudják küszöbölni a pénzhiány okozta bizonytalanságot és stresszt.

Fontos, hogy képesek legyünk az öngondoskodásra is, mint ahogyan ezt a tőlünk nyugatabbra lévő országokban megtanulták az emberek. Akkor van magasabb nyugdíjuk, vagy jobb betegellátásuk, ha ezt egyfajta rendszeres pénzfélretevéssel, vagy pénztermelő beruházással biztosítják maguknak.

Ha aktív időszakunkban a jövedelmünk 10%-át félre tesszük, akkor jól gazdálkodunk, és a pénzünkön túl, biztonságérzetünk is lesz, ami a pénznél is nagyobb érték.

De természetes, hogy nemcsak az időskorra és betegségre kell gondolnunk, hiszen 16 éveskor körül az még beláthatatlanul messzi van. A nagyobb vásárlásokra is csak úgy futja bevételeinkből, ha erre is tartalékolunk. Vagyis még 10 %-ot félreteszünk, a nagyobb beszerzésekre.

Amennyiben képesek vagyunk elfogadni, hogy a bevételeink 80%-át fordíthatjuk kiadásokra, akkor jól gazdálkodunk, ha ennek tudatában nézzük jövedelmünket, és tervezzük gazdálkodásunkat már serdülő kortól kezdve, akkor pénzügyeinket a „jut is- marad is” elven működtetjük.

Amikor a Maslow piramis összeomlik 

Aki vezetés módszertant tanult, annak jól ismert a Maslow elméletének szükségleti hierarchiája. Maslow az emberi szükségleteket 7 egymást követő szintben határozta meg, és nézete szerint ezek a szükségleti szintek egymást követve alakulnak ki.

Legalul a fiziológiai szükségletek állnak, ami azt jelenti hogy az ember alapvető szükséglete az evés, ivás, lakás, ruházkodás, egészség megtartás. Ha ez a szükséglet kielégül, akkor a következő igényszintre tud lépni, vagyis a biztonság iránt vágyának kielégítésén dolgozik. Ez azt jelenti, hogy biztonságos életkörülmények megteremtése a célja, vagyis olyan társadalomban éljen ami garantálja számára a munkalehetőséget, a kiszámíthatóságot, a munkahelyen a munkavégzés fizikailag és mentálisan is biztonságos körülmények között történjen. Ha ez a szükséglete kielégül a szeretet, az elfogadás vágya alakul ki benne, amelyet egy közösségen belül az emberi kapcsolatain keresztül tud megélni. A következő igényszint az elismerés, pozitív megerősítés lesz. Ami szintén személyközi kapcsolatain keresztül valósíthat meg. Ha ez a vágya is beteljesedik akkor az önmegvalósítás, önkiteljesedés iránti vágy éled fel benne ami a mindennapi tevékenységben aló öröm megélését jelenti. A szükségletek szintjeinek hierarchiába rendezése, nem jelenti azt, hogy ha valaki a legmagasabb igényszint kielégítésénél tart, akkor már nem kell foglalkoznia az alacsonyabban lévő igényeinek kielégítésével. Sajnos ezek nem válnak automatikussá. Inkább azt jelenti és feltételezi, hogy az egyénnek megvannak a környezeti lehetőségei valamennyi igényszintjének kielégítésére, és képes is ezeket a lehetőségeket kihasználni.

Tanácsadói munkám során egyre többször találkozom azzal a helyzettel, amikor klienseim közvetett módon arról panaszkodnak, hogy nem érzik magukat biztonságban.

Mi generálhat biztonság érzeti hiányt a magánéletben és a munkahelyen? A leggyakoribb biztonság csökkentő tényezők a következők:

 Magán élet területén:

•          Pénz tartalék hiány és munkahely vesztéstől való félelem,
•          Magas hitelállomány,
•          Magas rezsi,
•          Szociális kapcsolatok hiánya, egyedüllét,
•          Párkapcsolati problémák, megcsalástól- elhagyástól való félelem,
•          Magatartással elégedetlen családtagok, barátok,
•          Munkanélküliség,
•          A még tanuló fiataloknál félelem attól, hogy nem talál munkát,
•          Vagyon vesztés, vagy ettől való félelem,
•          Megszokott életszínvonal vesztés, vagy attól való félelem.

 Munkahelyen:

•          Elérhetetlennek tűnő teljesítményelvárások,
•          Folyamatosan növekvő teljesítmény elvárások,
•          Pozitív visszajelzések, megerősítések hiánya,
•          Balesetveszélyes vagy egészségre ártalmas munkakörülmények,
•          Egészségre ártalmas stressz szint,
•          Elbocsátástól való félelem,
•          Büntetéstől, szociális juttatástól való félelem,
•          Státuszvesztés vagy ettől való félelem.

Ha végig gondoljuk saját életünket, valószínű mindannyian találunk néhány olyan tényezőt, amely nálunk is jelen van. Ezeknek a kezelése energiát igényel. A következő szükségleti szintekre való jutás attól, függ, hogy meglévő energiakészletünkből mennyit fordítunk a biztonságunkat veszélyeztető helyzetek megszüntetésére. Abban az esetben, amikor ezek a biztonságot csökkentő helyzetek valaki életében folyamatosan jelen vannak megreked, vagy vissza csúszik a biztonság megteremtésének szintjére. Ebből következik, hogy lényegesen kevesebb figyelmet tud fordítani a közösségi, elismerési és önmegvalósítási szükségletei kielégítésére.

Azzal is tisztában kell lennünk, hogy a biztonsági szükséglet szoros összefüggést mutat a fiziológiai szükségletek megteremtésével. Ha például valaki elveszíti a munkahelyét a fiziológiai szükségleteinek kielégítése is veszélybe kerül. Kezdi felélni a tartalékait, majd nem tudja fizetni a részleteit, a rezsit, kezd spórolni a vásárlásainál. Ha valaki a párját veszti el, vagy az elvesztéstől való félelem csökkenti le biztonság érzetét, akkor ennek a veszteségnek a kezelésére fordítódik energiája.

A biztonság érzet megszűnésével összeomlanak a Maslow piramis felsőbb  szintjei. A közösségi igény a szűk család szintjére redukálódnak, kerüljük a nagy társaságot, kapcsolati igényünk egy-két lelki támaszt jelentő személlyel való beszélgetésre korlátozódik. Az elismerés és az önmegvalósítás igénye ugyan hiányként megjelenik, de kielégítésére fordítható energiánk a biztonság újrateremtésére fordítódik.

Munkáltatóként gondoljuk át, milyen biztonság növelő és milyen biztonság csökkentő intézkedéseket teszünk, és hogyan érzik magukat ezen a területen munkatársaink? Persze mindenkiben felmerülhet a kérdés, mi van olyankor, ha valaki túlzott biztonságban érzi magát és ebből eredően csökken teljesítménye? Ilyen egyszerűen nem létezik. A teljesítmény csökkenés mindig valamilyen jó érzés a hiányából fakad, nem pedig a meglétéből. Ne fogjuk, a túlzott biztonságérzetre, okát inkább keressük máshol.

Válság, vagy új helyzet?

A hetedik éve tartó gazdasági válságnak úgy látszik nem akar vége lenni. Közgazdasági elemzőktől a médián keresztül sokféle álláspontot hallunk ennek okáról és várható időtartamáról. Néhányan már látják a fellendülés jeleit, mások 30 évet jósolnak a mélyponton, stagnáló gazdasági körülmények között. Minden esetre azt látnunk kell, hogy egyfajta gazdasági átalakulás, és átrendeződés megy végbe nemzetközi és országos szinten is.

A fizetőképességgel rendelkező piacok telítődtek. Korábban erős és hatalmas gazdasági szervezetek kerülnek a csőd szélére, vagy olvadnak össze más tőkeerős vállalatokkal. Ezzel egy időben újabb cégek alakulnak, és működésüket már a jelen helyzethez igazítva, érnek el jó eredményeket.

A termelés és a kereskedelem ágazatában a globalizáció körülbelül 10 éve túljutott csúcspontján. Ami többek között a következő eredményeket hozta a világnak:

A gazdaságilag fejlett országokból a termelés jelentős része alacsonyabb fejlődési fokon álló távol keleti országokba szerveződött ki. Az itt létrejött leányvállalatok lényegesen olcsóbb munkaerővel képesek ugyan azt a termelést produkálni mint korábban a centrum üzemei. Ennek hatására az anyavállalatok helyszínén nőtt a munkanélküliség, ami lehetővé teszi, hogy alacsonyabb bérfizetés mellett is kapnak megfelelő szakembereket, ha egyáltalán szükségük van újabb emberekre. A leányvállalatok helyszínén – főleg a távol keleti országokban - nőtt a foglalkoztatottak száma és az átlagemberek bérszínvonala. Még mindég nagy a két világrész munkásainak bérszínvonala közötti különbség, de a közeledés megindult.

Természetesen azokban a régiókban, ahol a munkanélküliség megnőtt, és a munkát keresők alacsonyabb bérért is hajlandók elhelyezkedni, ezt negatív jelenségként élik meg. Ezzel szemben ahol az elhelyezkedési lehetőségek növekedtek, és a korábbinál nagyobb a foglalkoztatás, ezt pozitív hatásként könyvelik el, valamint a felemelkedés lehetőségét látják benne.

Azt is megfigyelhetjük, hogy a termelés a fejlet országokból, olyan helyszínekre tevődött át, ahol a gazdaság alacsony jövedelmezőségi mutatókat produkált, de az emberek munkakultúrája, - szorgalom, tanulni vágyás, fegyelem, irányíthatóság, szervezési tapasztalatok - évezredes múlttal bír. Ilyen országok például: Kína, India, Délkórea, Vietnám.

A globalizáció messze elkerülte azokat a vidékeket, ahol a munkamódszerekből hiányzik a hosszú távú következetesség, az egyén fegyelmezettsége, irányíthatósága, kötöttségek elviselése.

A kereskedelemben lezajlott globalizáció a piacok átrendeződését hozta magával. Az amerikai és nyugat-európai kereskedő cégek a 90-es évek első éveiben újabb piacokra leltek a volt szocialista országokban. Ezek lefedése után pedig a távol-kelet fejlődésnek indult országaiban. Ez egyben azt is eredményezte, hogy a volt szocialista országok régi piacai átkerültek a múlti kereskedő cégek fennhatósága alá.

Az új közép- és kelet-európai piacok fokozatos telítődése a rendszerváltást követő 10-13 év elteltével, a fejlődési ütem lelassulását eredményezte. A beruházásoknak és a fogyasztásnak újabb lendületet lehetet adni a különféle támogatási és pénzpiaci manőverekkel, de ez csak ideig-óráig volt fenntartható.

Ezzel egy időben az előrelátó Multi nacionális vállalatok, piac bővítési stratégiáikat a fejlődésnek indult országokra irányították. Ennek példája a Mercedes – Benz kínai sikereladása.

Az afrikai országokat a globalizáció nagyrészt kikerülte. A lakosság sajátos munkakultúrája miatt, az idehelyezett multi leányvállalatok termelését, importált munkaerővel oldják meg. Az itt létesült üzemek, gyártmányaikkal az itt élő viszonylag vékony fizetőképes réteg igényeit szolgálják ki.

Ugyancsak távol marad a befektetni kívánkozó tőke a háborús övezetektől, vagy ha már ide kerül veszélyt érezve igyekszi kimenekülni.

Ha a magyar gazdaságot figyeljük, minden területen visszafogottságot tapasztalhatunk. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek rosszul megy, most is vannak szépen fejlődő cégek, de senki sem dicsekszik, szerény és költségtakarékos magatartást követ. A jól prosperáló cégek, meglévő üzleti kapcsolataikat őrzik, valamint a réseket keresik, és nagyon gyorsan belépnek a kiesők helyére. Ők már óvatosak, mások kárán tanulnak. Minőségi terméket és szolgáltatást kínálnak, nem hajlandók az árverseny lefelé menő spiráljába belépni. Azokat a vevőket célozzák meg akik már tudják, hogy ha valaminek nagyon lenyomják az árát, akkor nem azt a minőségi terméket és szolgáltatást kapják, ami megfelelő lenne számukra.

A jelen helyzetre jellemző még, hogy a konjunktúra lovagok elhagyták a piacokat, helyettük most a recesszió lovagok léptek. Sajátosságuk, hogy olyan tevékenységbe kezdenek, ami jelentős támogatást élvez. Földrajzilag olyan a területeken indítanak vállalkozásokat, amelyek hátrányos kategóriába vannak sorolva, és azokba az ágazatokban bukkannak fel, ahol állami vagy uniós pénzek felhasználására van lehetőség. Most ilyen a szociális szféra és a mezőgazdaság.