„A magyarok nem szeretnek dolgozni.”  - mondta egy német leányvállalat magyarországi igazgatója magyar helyettesének, aki ezt a megállapítást rendkívül rossznéven vette. Már csak azért is, mert ő és vezető munkatársai rendszeresen 9-10 órát dolgoztak önszorgalomból, túlóra elszámolása nélkül. Fizetett túlórát mint ahogyan Magyarországon a legtöbb cégnél csak a fizikai állománynak számoltak el.

A magyar vezető felháborodását még az is táplálta, hogy amikor kint járt Németországban, azt látta, hogy az ott dolgozó mérnökök kezéből 16.00 órakor kiesik a tol, - vagy manapság inkább kikapcsolják a számítógépüket - és a legnagyobb nyugalommal készülődnek haza, illetve előtte egy sör elfogyasztására a közelben lévő kocsmában.

Többször hallok hasonló panaszokat olyan magyar munkavállalóktól, akik külföldi cégek leányvállalatainál dolgoznak.

Ezek után nagyon kíváncsi lettem, hogy mi is a különbség a két ország munkakultúrája között? Mi a magyar szakemberek erőssége, és mi a németeké, és ugyan így mik a gyenge pontok? Ezért több olyan emberrel beszélgettem, akik mind a két országban dolgoztak több éven keresztül, és kértem, hogy mondják el, mit tapasztaltak ők a két nemzet munkakultúrájára vonatkozóan.

Az elmondottak alapján, ha csak egyetlen egy dolgot lehetne kiemelni erősségként, akkor a magyar szakemberekre a kreativitás, más szóval találékonyság, míg a németekre a pontosság, vagyis a fegyelmezettség, a fő jellemző, és ez hatja át tevékenységüket, és határozza meg munkájuk eredményességét. Mindezt Gábor esete szemlélteti legjobban.

„Technikusként kerültem ki 20 évesen Németországba egy automatizálással foglalkozó céghez. - számolt be tapasztalatairól Gábor. Először szörnyen idegesített a németek lassúsága, komótossága. Még egy csavart is háromszor hosszabb idő alatt hajtottak be mint én. A főnökömtől mást sem hallottam csak azt, hogy lassan, ne kapkodj! Figyelj a munkádra! Nem értettem, mire ez a nagy odafigyelés, hiszen túlnyomórész rutin munkát végeztünk. Valahogy aztán mégis csak rám is rám ragadt ez a komótosság. 7 órakor kezdtünk, fél 10-kor kávé szünetet tartottunk, amikor is a németek elfogyasztottak egy sört is, mert a munkahelyi büfében sör automaták is voltak. 12-órakor szépen megebédeltünk, délután pedig fél 3-kor ismét tartottunk egy kávé, illetve sör szünetet. 4 órakor pedig befejeztük a munkát és irány a söröző, ahol mindenki maga fizette a pohár sörét, és utána ki-ki ment haza a családjához, én pedig a szállásomra.

Néhány év múlva kineveztek csoportvezetőnek, magyar fiúkat kellet irányítanom. Valamennyien jó szakemberek voltak, komoly kiválasztási procedúrán keresztül kerültek be a céghez. Büszke voltam magamra és a csoportom tudására. Harmadannyi idő alatt végeztünk a kiadott feladatokkal mint a németek, és 3-szor annyi ideig tartott, amíg a gyors munkatempó alatt elkövetett hibákat javítgattuk. Ők már régen az újabb feladaton dolgoztak, amikor mi még a taposóaknaként felbukkanó hibák korrigálásával voltunk elfoglalva. Szembe kellett néznem a tényekkel: a németek lassúak, de amit megcsinálnak abban nincs hiba, mi magyarok gyorsak vagyunk, de sokat hibázunk, és a javítgatások tovább tartanak mint a lassú de hibátlan munkavégzés.

Ráadásul a munkaadóink is a sok bosszúság miatt, negatív véleményt alkottak rólunk. Ezek után már csak a legegyszerűbb munkafolyamatokat bízták ránk, és a nagy odafigyelést igénylő munkarészeket németek végezték. De, ha valami eltért a megszokottól ott megállt a németek tudománya, azért ezekben a helyzetekben a megoldás kitalálásában viszont mi voltunk a jobbak, ezt ők is tudták, de a kivitelezést, ha bonyolult volt már nem bízták ránk.”

Tehát mi magyarok nagyon jók vagyunk az új dolgok kitalálásában, rendkívüli helyzetek ötletes és gyors megoldásában.

Mivel a munkafeladatok, nem csupán kreativitást igénylő részekből állnak, ezért ha minőségi munkát akarunk kiadni a kezünkből feltétlen szükséges, a nyugodt kiegyensúlyozott munkatempó elsajátítása, hosszantartó koncentrációs képességünk fejlesztése.