A humánerőforrás szervezésének és gazdálkodásnak ma Magyarországon két markánsan elkülönülő irányzata alakult ki. Mindkét formának vannak a munkáltató és a munkavállaló oldaláról nézve is előnyei és hátrányai. Bármelyik HR politikát folytatja egy cég az ezen a területen dolgozó szakemberek komoly szakértelemmel kell, hogy rendelkezzenek annak érdekében, hogy az előnyöket maximálisan ki tudják aknázni, a hátrányokat pedig minimálisra tudják csökkenteni.
Az egyik irányzat az amerikai, a másik pedig az európai és japáni típusú HR politika.
Az amerikai típusú HR tevékenység onnan kapta a nevét, hogy az amerikai nagyvállalatok kezdték alkalmazni ezt a módszert először. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az USA-ban kizárólagosan ezt a formát találjuk a munkaerő szervezésére, ott is vannak területek, kisebb vállalatok, államigazgatási intézmények, ahol továbbra is a hagyományos európai modell működik.
Az amerikai típusú HR politika lényege, hogy viszonylag rövid, átlagban maximum 6 év az az időszak amennyit egy munkavállaló eltölt egy cégnél, és utána megy egy másik vállalthoz. A vállalat egy belépő új munkatárssal már a felvételkor érzékelteti a karrierpálya ívelésének lehetőségét és időbeliségét. A munkavállaló számára tudott tény, hogy ha jól teljesít a munka végzés és önfejlesztés területén, akkor milyen előrelépési lehetőségei vannak cégen belül, mi az a legmagasabb státusz ameddig feljuthat. Az előrejutás, viszonylag gyors 3-6 hónaponként is lehetőség van magasabb pozíciót elérni, ami rendkívül motiváló hatású a dolgozók részére.
Ez azonban feltételezi, hogy az egyes posztok feladatkörei könnyen elsajátíthatók, vagyis a munkafolyamatok oly mértékben kidolgozottak és leegyszerűsítettek, amelynek elsajátítása csupán néhány hetet igényel. Az egyéni ösztönzést a magasabb poszttal járó magasabb bér jelenti, a motivációt pedig a versenyhelyzet generálja. Egy ilyen munkahelyi légkörben a munkavállalóra az individuális szemlélet jellemző, ezért ennek tompítására folyamatosan szükségesek az együttműködést a csapatlégkört létrehozó és fenntartó intézkedések.
Az európai és japáni HR politika a munkavállalóval lényegesen hosszabb távban gondolkodik mint az amerikai. Akár egész munkahelyi karrierpályáját egy cégnél tölthetik valaki, és a hűséget értéknek tekinti. Ennek oka, hogy a munka feladatok elsajátítása bonyolultságuknál fogva egyes területeken 1-től akár 3 év is lehet. A karrierlétrán való előrejutás feltétele gyakran a poszt megüresedése, amire éveket, extrém esetben akár évtizedet is várni kell. A bonyolult munkafolyamatok elvégzésénél a több éves gyakorlás nélkülözhetetlen, ezért a gazdaságos működtetéshez a munkavállaló megtartása, hosszú betanulási idő után megszerzett tudásának tapasztalatának felhasználása szükséges. A bérekben megjelenő ösztönzés összefügghet a munkahelyen eltöltött idő hosszával, vagyis aki régebben dolgozik egy cégnél ugyan abban a munkakörben, annak magasabb az alapbére. A motivációban komoly szerepet kap a jó munkahelyi légkör, a versengésmentes együttműködés, a szeretetteljes családias hangulat, és az ennek nyomán automatikusan megjelenő csapatlégkör. A munkavállalókra ilyen munkahelyi légkör esetén a csoportközpontú gondolkodás és magatartás a jellemző.
Manapság azzal is találkozhatunk, hogy egy munkahelyen belül működik mind a két irányzat.
Az egyszerűbb munkakörök amerikai HR politika szerint kerülnek betöltésre és az itt dolgozókat is így kezelik, míg a kulcs pozíciókban az európai vagy japáni HR szemlélet jelenik meg. Ennek komoly hátránya, a két kultúra nehéz összeegyeztethetősége, és az ebből keletkező feszültségek egész szervezetre kiterjedő teljesítményt csökkentő hatása.