7-8 évvel ezelőtt az egyik Trénerképző Tanfolyamon, tanítványom Judit egy új módszerről beszélt. Amit nemrégen tanult, és ennek a tudásának a birtokában, ő maga is elkezdett ezzel dolgozni. Most még csak az ismerőseinek tart állításokat, de ha kíváncsi vagyok rá, szívesen lát engem is egy ilyen csoportban. Óvatosan tudakolóztam, hogy milyen időtávú egy ilyen segítőcsoport működése, mert tapasztalatból tudtam, hogy több, hónap, esetleg év is lehet, amely idő alatt általában heti vagy havi rendszerességgel találkoznak, egy-két órára a tagok. Megnyugtatott, hogy akár egy alkalommal is elég jönnöm, a segítség eredménye, nem az együttöltött idő függvénye. Kíváncsi voltam mi lehet ez? Ö egy bizonyos Bert Hellingel német terapeutára hivatkozott, aki megalkotója az eljárásnak. Én akkor hallottam erről először.

Elmentem az Andrási úton lévő MagNet Közösségi Házba, ahol a foglalkozást Judit tartotta, és először csak figyeltem, mi történik. Egy ember elmondta, hogy milyen problémája van, a csoportvezető erre kiszólított az összegyűlek közül néhányat, és különféle szerepeket adott nekik. Ezt követően ők elkezdtek a teremben mozogni, voltak akik le is feküdtek. Judit minden új pozícióban megkérdezte tőlük, hogy miként érzik magukat. Ezután még különféledolgokat is mondtak egymásnak az érzéseikről.

Két-három problémafeldolgozás után én következtem. Nekem is feltették a kérdést; min akarok dolgozni? Épp akkor volt egy nézeteltérésem a cégtársammal, - ezt választottam. Velem is hasonló dolgot csináltattak, mint amit előzőleg láttam. Nem nagyon értettem mit, és miért csinálok, de tettem amit kértek, mert nagyon érdekelt a végeredmény. Arra máig emlékszem, hogy a végén nekem és a társam szerepében lévő embernek a szőnyegre kellett feküdnünk, megfogtuk egymás kezét, és néhány másodpercig így maradni. Mivel az eljárásról nem sokat tudtam, és az állításból is keveset értettem, valójában az izgatott, hogy mire jutok a cégtársammal a következő megbeszélés alkalmával. Meglepett, hogy milyen könnyen ki tudtuk dolgozni a megfelelő közös elképzelést.

Több évig nem foglalkoztam a témával, amikor egy kedves ismerősöm a szervezetállításra vonatkozó saját tapasztalatait kezdte velem megosztani. Ekkor már jobban utána néztem a módszernek, áttanulmányoztam az erre vonatkozó szakirodalmat és kutatási eredményeket. Kiderült számomra, hogy a cégfejlesztésnek ez az eszköze egyre jobban terjed a fejlettgazdaságú országokban. Alkalmazzák az USA-ban, délamerika számos országában, Közel-Kelet országaiban, köztük Azerbajdzsánban. Az EU-n belül legelterjedtebb Németországban és Hollandiában, ezen kívül az Orosz vállalatoknál. A versenyszférán túl használják az államigazgatás szervezeteinél, beleértve a titkosszolgálatokat is. Meglepett, hogy nagyon eltérő üzleti, vallási és politikai kultúrákban, azoktól teljesen függetlenül is működik. Találkoztam Szaskov Miroszlav MBA végzettségű coach-al- és trénerrel, aki középeurópában a vállalatok szervezetfejlesztése során alkalmazza a szervezetállítást. A vele közösen továbbfejlesztett módszerünk a tréning és állítás szisztémáját ötvözi,  és a szervezetfejlesztés minden területére kiterjed. Az eljárás teljes mértékben tud alkalmazkodni megbízóink igényeihez. A cég vezetője határozza meg a célt.

A vállalatok számára gyors megoldást, és egyértelmű feladatokat ad. A korábbi szervezetfejlesztési tanácsadás több hónapot, nagy cégek estében esetleg több évet vett igénybe, mire átment a megvalósítási ciklusba, ami ismét több évbe tellett. Ezzel szemben egy átfogó szervezetfejlesztés esetén, a szervezetállítással a diagnózis felállítása, és a cselekvési terv  elkészítése, csupán néhány nap, vagy hét időráfordításba telik. Az állítás során meghatározott teendők, a cégnél konkrét projektekben valósíthatók meg.

A szervezetállítás mint szervezetfejlesztési módszer a következő előnyökkel jár:

• Rövid az átfutási időtartama
• Turbulens gazdasági környezetben is alkalmazható
• A vezetés részese a szervezetállításnak, és projekttervezés folyamatának
• A vezetők elkötelezettek a cselekvésre, mert a feladatokat ők dolgozzák ki
• A vállalat meglévő erőforrásait használja
• Rugalmas, a céghez teljes mértékben alkalmazkodó
• Gyors eredményeket hoz
• Ár-érték aránya rendkívül kedvező.

Megbízóink részére a szervezetállítással történő szervezetfejlesztést,  a MSPR Üzleti Iskola keretei között végezzük.

Sokat beszélgettem édesapámmal, közeledvén 90. életévéhez tudtuk, hogy már nem sok időt tölt a földilétben. Igyekeztem, amit csak lehet még megtudni, megtanulni tőle. Szerencsénk volt, mert utolsó napjait is lelki és szellemi frissességben töltötte. Egyszer neki szögeztem a kérdést; Apu mit kívánsz nekem? Nagyszülői örömöket! - mondta azonnal. Ekkor még nem voltak unokáim. Egy-két évet várnom kellett a nagymamaságra. Édesapám távozott és néhány hónapra rá megszületett az első unokám. Még ő is tudott örülni jövetelének, ha a dédnagyapaságot nem is élhette meg. Fiam és menyem neki árulták el először, hogy a kis jövevény fiú és Albertnek fogják hívni.

Albert most 3 és fél éves, a kishúga Róza alig múlt egy. Sokat gondolok édesapám kívánságára, ő tudta, hogy milyen csodálatos élmény nagyszülőnek lenni, és szerette volna, ha én is megélem ezt.

Miben más a szülői és nagyszülői lét? Tapasztalatom szerint elsősorban a gyermekre hangolódás foka a különböző. Szülőként sokkal nehezebb helyzetben vagyunk, mint nagyszülőként. Figyelmünket meg kell osztanunk a család, a munka, a karrier, a különféle szükségletek biztosításáért folyó küzdelem között. Ennek hátterében mindig van egy alapfeszültség. Ez lehet pozitív is, ami motivál és hajt minket előre, energiát termel. Ugyan akkor az emberi energia véges, ebből az energia készletből gazdálkodjuk ki a sok mindenre való figyelést. Ennek részei a gyermekeink. Igyekszünk minél több figyelemenergiát rájuk fordítani, de természetesen érezhetjük időnként, hogy nem eleget. Ami nekünk sok, az lehet, hogy nekik kevés.

Nagyszülőként egészen más a helyzet. Azoknak a dolgoknak, amelyek fiatal szülőként jelen voltak az életünkben már nincs, vagy elenyésző a jelentősége. Legtöbbször felértünk karrierünk csúcsára, megteremtettük otthonunkat, kevésbé vonzanak a világ hívságai. Nyugodtabb mindennapokat tudunk élni. Energiánk jelentősebb részét vagyunk képesek arra a néhány fontos dologra fordítani, amit igazán lényegesnek érzünk. Rájövünk, hogy a teljesség most egészen mást jelent számunkra, mint fiatal, küzdelmes éveinkben. Amikor megérkezik első unokánk, egy új szerep lehetősége kínálkozik számunkra. Felvállalni a nagyszülőséget. Nem mindenkinek sikerül egyből, de amikor megérezzük ennek varázslatos voltát, új távlatok nyílnak meg előttünk. Édesapámat életének utolsó 20 évében unokái előre haladása motiválta. Megélni, az érettségijüket, diplomaszerzésüket, tudományos doktoriavatásukat.

Amikor unokáinkkal együtt vagyunk, érezhetjük, hogy annyira egymásra tudunk hangolódni, mint annak idején szerelmünkre. Néhány évvel ezelőtt 45 éves általánosiskolai osztálytalálkozónkon egyik volt diáktársam azt mondta: Szerelmes vagyok az unokámba. Valóban hasonlít ez az érzés és kapcsolat a szerelemhez. Benne lehetnek a túlzások; nála nincs szebb, okosabb, kedvesebb lény a földön. Várjuk az együttlétet, kifényesítjük a lelkünket a találkozás előtt, és hiányzik, amikor nincs velünk. Képesek vagyunk egészen más szemszögből látni tetteiket, mint annak idején saját gyermekeinkét.

Néhány nappal ezelőtt az unokám húsklofolóval apró pöttyöket ütögetett a nappali falára és az alumínium felületével ákombákomokat rajzolt rá. Mama megjavítottam a faladat és rajzoltam is rá, jött jelenteni hozzám a konyhába. Hát igen - volt a szemle utáni válaszom. Most már ez a fal lesz a rajz falunk, mit rajzoljunk még ide? - kérdeztem. Rövidesen megszületett az életkép. Két autó, az elsőt ő vezeti a másodikat én. Én vontatlak téged.-  mondta miután elkészültünk vele és egy vonallal összekötötte. Rajzoltunk egy fát is az autók mögé. Mama rajzolj engem le, hogy a fára mászok, te pedig tolsz engem felfelé. Ez is megszületett. Ha ránézek falrajzainkra, elönt az öröm és a boldogság.

Íme a közös rajz: